– Hogyan értékelnéd a 2019-es évet?

– Voltak benne hullámvölgyek és magaslatok egyaránt, szerencsére a legjobbkor voltam életem formájában. A világbajnokság remekül sikerült, de az U23-as Európa-bajnokságon nem tudtam elérni a célom, ami két évvel ezelőtti címem megvédése lett volna. Azért nem búslakodom, mert ez erőt adott a folytatáshoz, szerettem volna kiköszörülni a csorbát, és ez mind, mind hozzájárult a dohai sikerhez.

– Hogy halad a felkészülés?

– Rövidebb volt ugyan a szünet, mint általában, de szerencsére annyira nem érzem. Egyből a lovak közé csaptunk, edzőtáborban voltunk, rengeteg a munka, nagyon sok a futás – ez utóbbit mi, dobók köztudottan nem annyira szeretjük. A folytatásban azért majd jobb lesz ez is, igaz, ez egyelőre távolinak tűnik.

– Mit kívánnál magadnak 2020-ra?

– Magamban már megfogalmaztam a célkitűzéseket. Ha egyetlen dolgot kívánhatnék, az az lenne, hogy végre egyszer tudjak úgy teljesíteni versenyeken, ahogy edzésen tudok.

– Ez fejben dől el?

– Nehéz megfogalmazni. A versenyen ott vagyok, figyelek, mindent úgy csinálok, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Tudom, hogy ez olcsó kifogásnak hangzik, de sokszor éreztem az idén, hogy egyszerűen nincs szerencsém. Nyilván a technikámon is van még csiszolni való, de elég későn éreztem rá a megfelelő mozgásra, hogy 80 méter fölött dobhassak. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy ez bennem van, az év vége felé már kezdtem ráérezni a dologra, és remélem, át is tudom menteni a következő szezonra.