Öltöny, nyakkendő – roppant elegáns volt a Magyar Atlétikai Szövetség díjátadó gáláján a még csak 17 éves fiatalember, Pap Márk. Még fontosabb tulajdonsága, hogy roppant gyors is, amit három idén felállított egyéni csúcsa is bizonyít: 100 méteren 10.66 (+0.3), 200 méteren 21.49 (+1.4), 110 gáton pedig 13.49 (+0.8, 91.4 centiméter magas gátakkal). Utóbbi versenyszámban július 23-án, Bakuban, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 13.70 másodperc alatt ért célba – a harmadik helyen. Leginkább ennek köszönheti, hogy ő lett 2019-ben itthon az év „Év ifjúsági atlétája”.

– Te is úgy jöttél a díjátadóra, hogy nem tudtál a döntésről, vagyis te is meglepődtél?

– Igazából az edzőmmel sejtettük, valahogy kitudódott, hogy nekem van a papírforma szerint a legtöbb esélyem arra, hogy elnyerjem ezt a díjat. Bíztunk benne, és mondta is ifjabb Tomhauser István, hogy ne legyek meglepődve, ha kihívnak. Hát így is meglepődtem…

– Milyen érzés volt egy ilyen díjat átvenni? Voltál már hasonló helyzetben?

– Egyszer-kétszer, de mintha kicsit rangosabb lenne most ez az egész. Nem ilyesféle ünnepség volt, nem ennyire elegáns, kiöltözős. hanem inkább buliszerűség.

– De jólesett, szeretnéd többször átélni? Az utánpótláskorúaknál még fontosabb szempont a motiváció, hogy még sokáig számíthassunk rátok.

– Persze!

– Kicsit komolyabbra fordítva a szót: azt hallottam, hogy külföldön, Belgiumban készültél fel a szezonra. Így volt?

– Igen, Brüsszelben éltem, anyukám ott kapott munkát még 2016 februárjában, és ezért én is kimentem vele, szóval ott éltem nagyjából három és fél évig, de néha hazajöttem versenyezni. Az előző év sajnos nem sikerült, mert megsérültem, aztán ez az évem összejött. A fedettpályás szezont még idén is kint csináltam végig, sőt kicsit belelógott a szabadtéri szezonba is a belgiumi tartózkodás, utána jöttem csak haza.

– És ez végleges? Hazaköltöztél?

– Igen.

– Kiváló edződ van – a már említett – ifjabb Tomhauser István személyében, akinek a keze alól remek gátasok kerültek már eddig is ki. Ti már korábban egymásra találtatok, tehát nem úgy kezdődött a közös munkátok, hogy itt egy jó edző, itt egy jó gátas, dolgozzatok együtt, ugye?

– Már régóta ismerjük egymást. Az Ikarusban kezdtem még tíz éve, de Nagy Józsefnél és Vékony Juditnál, ők a gyermek korcsoportos edzők, és onnan kerültem át Pista bához.

– Mikor?

– Az újonc évemet vittem végig vele, utána mentem ki Belgiumba, és most, ifikorban jöttem vissza.

– Hogyan tudtátok ezt áthidalni, hogy az edződ itthon volt, te pedig kint, Belgiumban?

– Volt klubom és edzőm ott is, vele csináltam a kinti edzéseket. És úgy látszik, bejött.

– Hát igen, nevezhetjük ezt az ideit a berobbanásod évének. Mitől sikerült ennyire jól?

– Szerettem volna, hogy kicsit erőteljesebb évem legyen, hisz tavaly nagyon szomorú voltam, mivel nem jutottam ki az Európa-bajnokságra. Idén mindenképpen ki szerettem volna jutni az EYOF-ra, és amikor ez teljesült, azzal a céllal mentem, hogy döntős legyek. Aztán elég könnyen a döntőbe kerültem, szóval ott akkor már többet akartam, és sikerült.

– Akkor mondhatjuk azt, hogy a hozzáálláson múlt?

– A hozzáálláson, igen. Rettentő motivált vagyok a sport terén, szinte minden nap van kedvem edzeni, minden nap mozognék, nagyon mozgékony vagyok.

– Ennyire motiváltként mik a későbbi céljaid?

– A következő lépcsőfok az mindenképpen kijutni a jövő évi junior-világbajnokságra Kenyába, illetve ezt a teljesítményt folytatni ugyanilyen magas szinten, egészen a 2023-as világbajnokságig, és ott egy jó eredményt szeretnék elérni. Azt nem mondom, hogy dobogó vagy ilyesmi, jó eredményt, arra büszke lennék.

– Időben ez mit jelenthet?

– Az attól is függ, hogy miben indulnék, mert száztíz gáton is jó eredményeim vannak, százon is, kétszázon is. Hogyha a száztíz gátat nézzük, akkor örülnék, ha 14 másodpercen, 13.90-en belül tudnék futni 2023-ban, százon 10.20-on, 10.10-en belül, kétszázon pedig 20.30-on, 20.20-on belül. Ha lennének ilyen eredményeim, akkor boldog lennék.

– Ezek közül a százas és a kétszázas idő szerintem sokkal jobb, mint a száztíz gátas…

– A száztíz gát a magasságom miatt kicsit necces, nem nagyon vagyok motivált a gát terén, inkább jelenleg a sprint, a síkfutószámok azok, amik jobban foglalkoztatnak. Ott jobban tudom fejleszteni magam, gáton most jön a kilencvenkilenc centis gátmagasság, mivel juniorkorba lépek – gyakorolgattam rajta, jól megy, de sokkal többet ütöm bele a gátba a lábam, mint a kilencvenegy centisen, és ez kicsit demotivál.

– Mit mond erről az edződ?

– Szerinte jól csinálom.

– Ezzel most megleptél, hogy ilyen sikeres gátasként mégis inkább a sprintszámok felé tendálsz.

– Egyelőre igen. De még nyilván nem futottam olyan sokat a kilencvenkilenc centis gátakra, még nem tudom olyan pontosan megfogalmazni, milyen érzés, csak iskolázgattam rajta.

– Akkor ez még nem egy eldöntött kérdés?

– Nem. Egyelőre a sprint jobban vonz, de a gát is érdekel.