Velünk élő legendák – 9. rész
Villámléptekkel érkezik. Siet, mert hamarosan kezdődik az edzés, és a fejében már a bemelegítés, a gyakorlatok, a nyújtás, a hétvégi verseny alkot homogén egységet. Nem szeretne elkésni, soha nem szokott, a tanítványaitól is ezt várja el. Rengeteget kapott az atlétikától, és sokat is ad/adott vissza szeretett sportágának, pedig az indulása nem feltétlenül erre predesztinálta. Fóton, a gyermekvárosban nőtt fel, és az nem az a hely, amelyik ontja a sokszoros magyar bajnok, válogatott vágtázókat.
– Mi volt a hátizsákjában, amikor fiatal felnőttként, 19 évesen kilépett a fóti gyermekváros kapuján?
– Szeretet. Abból volt a legtöbb benne. Amikor már nagyobbacska voltam, akkor én lehettem a kicsik pótmamája. Belénk nevelték a pedagógiai „szeretetkészséget”. Ez volt a fő hozományom, meg az elhatározás, hogy soha nem szabad feladni. Nagy akaraterővel jöttem ki, és azzal a tudattal, hogy bízzak mindenkiben, bár ez később gondokat okozott, mert sokakban csalódtam.
– Hogy került kapcsolatba az atlétikával?
– 1968-ban megnyertem az úttörő olimpiát, és jutalomból elvittek minket Tatára, edzőtáborba, de én azt hittem, hogy nyaralni megyünk. Alig volt cuccom, talán melegítő, meg cipő volt nálam, de hirtelen megnyertem a 300 méteres síkfutást. Ott megkeresett Kriszti néni (Jeszenszky Lászlóné. A szerk.) és kérdezte, hogy van-e kedvem atletizálni? Volt, de éppen akkor vettek fel – Fóton – a gimnáziumba, és onnan bejárni Budapestre, komoly kihívásnak tűnt, ám ő nem hagyta annyiban. Kért engedélyt az igazgatótól, hogy heti háromszor beutazhassak a Honvéd-pályára edzésre. Kaptam bérletet is, szóval elsimított az ügyet.
– Ez 1969-ben volt, és azóta sem hagyta el a klubot.
– 51 éve vagyok itt. Először, mint atléta, majd 1983-tól edzőként. Közte a Honvédelmi Minisztérium óvodájában dolgoztam, mint óvónő. Szóval a pedagógia végig kíséri az életemet.
– Óvónőképzőt, TF-et végzett, majd megszerezte a tanári diplomát, de van gyermekfelügyelői bizonyítványa is.
– Kicsit az is vezérelt, hogy visszaadjak valamit abból a szeretetből, amit Fóton kaptam, de zárkózott is voltam, mert sokáig abban a hitben éltem, hogy bűn, hogy én a gyermekvárosban nevelkedtem. Titkoltam is, csak akkor árultam el, amikor már bajnokságokat nyertem.
– Némi kézilabdázás is benézett az életébe.
– Fóton kéziztem, balkezes, gyors játékos voltam, sok gólt lőttem, de választanom kellett. Miután a csapatsportágakban ki vagy téve a többiek formájának, fizikai, mentális állapotának, míg az egyéni sportágakban a magad ura vagy, tudod, hogy mennyit edzettél, mennyit pihentél, miként készültél, ezért választottam a futást.
– Mikor derült ki, hogy sikeres sportpályafutás előtt állhat?
– Az úttörő olimpia után a serdülő országos bajnokságot is megnyertem. 300-on 39.3-at futottam. Ifjúsági korosztályba lépve – az első év sérülése után a másodikban – megnyertem a 100-at, a 200-at és a 400-at. Azt mondták a szakértők, hogy született sprinter vagyok. Ekkor dőlt el a sorsom. Később visszamentem rövidebb távokra, azokat jobban szerettem.
– 35 alkalommal nyert felnőtt országos bajnokságot.
– Ezeken kívül vannak korosztályos bajnoki címeim is, de azokat, meg a válogatottságakat nem tudom számszerűsíteni. Mindig feljebb versenyeztettek, így ifjúságiként már felnőttbajnokságokon indultam. Dobogós voltam Kubában, az Olimpiai Reménységek Versenyén.
– Akkoriban más volt az élet, mint most. Nem nagyon lehetett utazgatni. Ma befizet a sportoló 10 Eurót és holnap Düsseldorfban indulhat, akár világsztárokkal egy futamban.
– Szintet kellett teljesíteni, de ha megvolt, akkor is engedélyt kellett kérni, ha külföldre akartak utaztatni. Igazi tortúra volt. Sokan azért sportoltak, hogy nyugatra mehessenek. Én mondjuk megszállott vagyok, imádtam futni, ma is az atlétika az életem.
– Mikor jött el a pályafutás vége?
– Két műtétem volt, túl is terheltek. Meghúzódott Achilles-ínam, így 1987-ben abbahagytam.
– Merre vitte az útja visszavonulás után?
– Óvónőként helyzkedtem el, majd 1983-ban a Budapesti Honvéd atlétikai szakosztályának igazgatója, dr. Török János keresett meg azzal, hogy mi lenne, ha elkezdenék edzősködni. Mondtam neki, hogy rendben.
– Ennyi?
– Igen. Azóta itt vagyok.
– Van titok?
– Pólyázd a tehetséget! Ezt szoktam mondani. Utánpótláskorban nem szabad hajszolni az eredményeket, mert kiégnek, vagy megsérülnek, mire felnőnek. Maximum heti 3-4 edzés, semmi több. A mozgást kell javítani, bokából kell mozgatni a gyerekeket, mert elfásulnak, abbahagyják. Régen nyolcvan tanítvánnyal dolgoztam, most negyven körül alakul a létszám, de csak huszonöt versenyez.
– Miért hagyják el a sportot?
– Sok oka lehet, de a legfőbb az Internet.
– Olimpikonokat is nevelt.
– Saját nevelésű sportolóink Dobos Gábor (Athén) és Pauer Géza (Athén, Sydney) is indult ötkarikás játékokon.
– Igaz, hogy néha úgy becézik: „Tyúkanyó”?
– Igen, mert imádom a gyerekeket. Szeretet nélkül nem lehet edzősködni.
Könye Irma időeredményei:
100m: 11.3
200m: 23.57
300m: 37.30
400m: 54.78
800m: 2:10.00 ifiként a felnőttek között
4x100: 44.71
4x400: 3:30.71
Fedett pálya:
60m: 7.46 (felnőtt fedettpályás Európa-bajnokság)
200m: 23.65 (felnőtt fedettpályás Európa-bajnokság)
400m: 53.90
Az örökranglistán második.
A sorozat korábbi írásai:
