17 magyar tehetséggel kezdődik az U20-as világbajnokság Kenyában

Kenya, Nairobi

A júliusi Európa-bajnokság után újabb világversenyt rendeznek az U20-as korosztály számára. Szerdától vasárnapig jön az U20-as világbajnokság, amelyet a kenyai Nairobiban bonyolítanak majd le.

Összesen 17 fiatal magyar tehetség kelt útra szombat délután, hogy egy Dubai átszállást követően megérkezzen a XVIII. U20-as atlétikai világbajnokságra, amelynek a helyszíne Kenya fővárosa, az 5,5 millió lakosú Nairobi lesz. A csapat vasárnap reggel érkezett meg az afrikai országba.

„A hosszú utazás után még picit fáradtak a fiatalok, de már túl is vannak az első PCR-teszten, ami alapján mindenki egészséges” – mondta Kovács Zoltán, a MASZ utánpótlás szakreferense, aki elárulta, hogy a magyar csapat szállása kb. 40 percre van csupán a versenyek helyszínétől, a Kasarani Stadiontól.

„Izgatottan várom, hogy ehhez a más kultúrához hogyan tudnak majd alkalmazkodni a gyerekek. Hatalmas sikernek tartom, hogy ezt a tavalyról idénre halaszott vb-t meg tudják rendezni az előzetesen kijelölt helyszínen.”

Ennek a korosztálynak az idei évben ez már a második korosztályos világversenye, a júliusi U20-as Európa-bajnokságon Varga Gréta ezüstérme és 20 döntős szereplés volt a csapat mérlege. Közülük jó néhányan a vb-n is vállalták a szereplést. A 2004-ben és korábban születettek a kivételek, akik biztonsági okokból nem utazhattak el Kenyába.

„Az edzőkkel kommunikálva a fiatalok formája nem romlott, de van egy tényező, amivel sokan most találkoznak majd először. Nairobi 1800 méter magasan van, így magaslaton lesz ez a világbajnokság megrendezve, ami az európai viszonyokhoz szokva egyáltalán nem hétköznapi a számukra. Az eredményességük is azon múlik, hogyan tudja a szervezetük lereagálni ezeket a körülményeket” – mondta Kovács Zoltán, aki azt is elárulta, hogy mire számít a magyar csapattól.

„Az előzetes nevezési lista alapján reálisan egy érem és hét-nyolc döntős helyezés az elvárható a magyar csapattól. Zahorán Petra kivételével mindannyian részt tudtak venni a tallinni U20-as Eb-n. Ezzel az idei évben már egy értékes nemzetközi tapasztalattal gyarapodhattak, ami jól szolgálhat nekik ezen a vébén is.”

A kenyai U20-as világbajnokságon az előzetes nevezési lista alapján a koronavírus-járvány miatt az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kína és Japán sem vesz részt. A távolmaradók ellenére is 119 ország 973 atlétája adta le a nevezését a viadalra, vagyis ellenfelekben így sem lesz hiány a mieink számára.

U20-as világbajnokság, Nairobi, a szerdai nap magyar programja (magyar idő szerint):

délelőtt:

8:25 női hétpróba, 1. szám – 100 gát (Szűcs Szabina)

8:47 férfi súlylökés, selejtező (Horváth Márk)

9:15 női hétpróba, 2. szám – magasugrás (Szűcs Szabina)

9:20 férfi 100 méter, előfutamok (Illovszky Dominik)

9:25 férfi kalapácsvetés, selejtező (Katavics Balázs)

délután:

15:00 női rúdugrás, DÖNTŐ (Garamvölgyi Petra)

15:05 női hétpróba, 3. szám – súlylökés (Szűcs Szabina)

16:35 női hétpróba, 4. szám – 200 méter (Szűcs Szabina)

A teljes magyar csapat névsora az U20-as világbajnokságon:

nők:

K. Szabó Gabriella (800 méter)

Urbán Zita (800 méter és 1500 méter)

Varga Gréta (3000 akadály)

Tóth Anna (100 gát)

Garamvölgyi Petra (rúdugrás)

Szűcs Szabina (hétpróba)

Spiller Tiziana (10 000 méteres gyaloglás)

Zahorán Petra (10 000 méteres gyaloglás)

férfiak:

Illovszky Dominik (100 méter)

Almási Olivér (110 gát)

Nagy Richárd (110 gát)

Bánóczy Árpád (400 gát)

Hodossy-Takács Sámuel (magasugrás)

Nagy Marcell (rúdugrás)

Horváth Márk (súlylökés)

Strigencz Zalán (diszkoszvetés)

Katavics Balázs (kalapácsvetés)

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.