23 fős magyar csapattal Torunba

Baji Balázs

A fedettpályás Európa-bajnokságok történetének harmadik legnépesebb magyar csapatával megyünk Lengyelországba.

Eddig nagyszerűen alakult a fedett pályás szezon a hazai atléták számára. Sorra dőltek meg felnőtt és korosztályos országos csúcsok, és születtek szebbnél szebb eredmények. Erre jó példa a szűk egy héttel ezelőtt véget ért országos bajnokság, ahol mindenki kitett magáért. Ezt jól bizonyítja, hogy a 2021-es nemzeti bajnokságok közül a magyar a 12. legerősebb volt az európai országok közül, az ob-n pedig az elmúlt két évtized legszínvonalasabb teljesítményét tették le az asztalra.

A mieink saját versenyszámaikban szépen egymás után teljesítették az Eb-szinteket, aminek köszönhetően olyan népes csapat kelhet útra Lengyelországba, amilyet a múltban eddig csak két hazai rendezésű kontinensviadalon sikerült túlszárnyalni.

A március 4-7. között megrendezésre kerülő Eb-n összesen 23 magyar atléta vehet részt. Közülük huszonegyen a kvalifikációs szint elérésének, ketten pedig az európai szövetség meghívásának köszönhetően lehetnek ott Torunban.

Mivel a legutóbbi, 2019-es fedett Eb volt az első, ahol volt nevezési szint, előtte inkább felkészülési versenyként funkcionált, ezért is nagy dolog, hogy ezúttal az 1988-as (42) és az 1983-as (31) beltéri Eb-k utáni legnépesebb magyar csapat gyűlt össze. Azon a két világeseményen rendező ország voltunk, ami „megkönnyítette” a mieink dolgát. Olyan fedett Eb-n, ahol nem Budapest volt a rendező, a 2000-es, Gentben megrendezett versenyen képviseltettük magunkat, 21 atlétával.

Míg a 2005 és 2013 közötti öt viadalon kivétel nélkül 7 vagy 5 főt tudtunk csak delegálni mindösszesen, addig a legutóbbi három Eb-n már rendre 12 vagy afölötti számú atléta mérethette meg magát. Legutóbb Glasgowban 13-an lehettek ott a magyarok közül, és Márton Anita súlylökésben szerzett harmadik helyének köszönhetően éremmel térhetett haza küldöttségünk.

Magyarország mérlege eddig 16 arany-, 23 ezüst, és 19 bronzérem a fedettpályás Európa-bajnokságon történetében, amivel az összesített éremtáblázat 17. helyén áll. A legutóbbi aranyérmet pont a nemrég gyermekáldásban részesülő Márton Anita szerezte hazánknak, aki négy évvel ezelőtt, Belgrádban tudott diadalmaskodni, megvédve ezzel 2015-ös, prágai első helyét.

A 23 fős magyar keret:

nők:

Nguyen Anasztázia (60 méter) MTK Budapest
Nádházy Evelin (400 méter) Gödöllői EAC
Bartha-Kéri Bianka (800 méter) SVSE
Varga Gréta (1500 méter) SVSE
Wagner-Gyürkés Viktória (3000 méter) Ikarus BSE
Kerekes Gréta (60 méter gát) Debreceni Sportcentrum
Kozák Luca (60 méter gát) Debreceni Sportcentrum
Krizsán Xénia (ötpróba) MTK Budapest
Nemes Rita (ötpróba) Diósgyőri VTK

férfiak:

Boros Bence (60 méter)  Szolnoki MÁV SE
Illovszky Dominik (60 méter) Budapesti Honvéd SE
Máté Tamás (60 méter) FTC
Huller Dániel (400 méter) Városi Sportegyesület Dunakeszi
Kazi Tamás (800 méter) FTC
Vindics Balázs (800 méter) UTE
Kiss Gergő Xavér (1500 méter) SVSE
Pápai Márton (1500 méter) Gödöllői EAC
Szögi István (1500 méter) SVSE
Baji Balázs (60 méter gát) Budapesti Honvéd SE
Szeles Bálint (60 méter gát) Egri SSE
Szűcs Valdó (60 méter gát) Zalaszám-Zalaegerszegi AC
Jankovics Dániel (magasugrás) MTK Budapest
Pap Kristóf (távolugrás) FTC

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.