Ezt várjuk Tokióban – hétpróba, tízpróba

Nők

Krizsán Xénia Götzis új királynője – ezekkel a szavakkal méltatta az egyik legrangosabb összetett világverseny helyi műsorközlője a legjobb magyar hétpróbázót, az idei Götzis-i bajnokot és az új magyar rekord (6651 pont) birtokosát, akit ezután többen a magyar atlétika új királynőjének is neveztek. Tény, hogy az MTK Budapest versenyzője volt a toruni Európa-bajnokság legsikeresebb magyar atlétája is, hiszen bronzérmet szerzett és ez a két eredmény alapján idén elmondhatta magáról, hogy ő a legeredményesebb magyar atléta.

„Hatalmas dolog egy ilyen csapat tagjának lenni, és képviselni Magyarországot. Ennél nagyobb esemény a sportban nincs nekem.” – mondta Xéni útban Tokióba, ahová a repülőjegyét már régen megváltotta, azaz biztos kvótával a zsebében készülhetett a második olimpiájára. Drukkolni elsősorban annak kell, hogy a már az Eb-n is fájó bokája jól működjön, aminek elsősorban a nagyon sok pontot érő magasugrásnál lesz jelentősége. Ha ez a versenyszám jól sikerül és minden másban is tudja hozni az idén látott csúcsformáját, akkor akár teljesülhet is edzője, a Barcelonában negyedik helyezett tízpróbázó Szabó Dezső álma, hogy Xéni nála is előrébb jusson az olimpián.

Tokióban térnek vissza a legnagyobb riválisai, hiszen sem a világbajnok Katarina Johnson-Thompson, sem az olimpiai bajnok Nafi Thiam nem vett részt összetett hétpróba versenyen a két évvel ezelőtti dohai világbajnokság óta. A Tokióig vezető úton mindkét atléta sérülésekkel küzdött, Thiam tavaly, Johnson-Thompson idén, de úgy tűnik, hogy talán épp a játékokra visszanyerik valamennyire formájukat.

Thiam, aki a nagy áttörést 2016-ban, az olimpiai arannyal érte el, márciusban rukkolt elő ismét a legjobb formájával, amikor ötpróbában 4904 ponttal megnyerte a fedett pályás Európa-bajnokságot. Ez volt a legutóbbi kombinált versenye, de szabadtéren remekül teljesített az egyes számokban: magasugrásban 1.89, távolugrásban 6.62 métert ugrott, súlylökésben 14.99-et dobott, a 200 métert pedig 24.48-cas idővel futotta le.

Johnson-Thompson, aki Dohában 6981 ponttal nyert, megdöntve ezzel Jessica Ennis-Hill londoni olimpián felállított brit rekordját, idén achilles problémákkal küzdött, de június végén 1.84-es magasugrással jelezte a versenybe való visszatérését. Miután a gateshead-i Wanda Gyémánt Liga találkozón 6.10-ig jutott távolugrásban, néhány alacsonyabb rangú versenyen mutatta be tudását, például egy 13.55-ös időeredményt produkált 100m gáton.

A teljesítményük alapján kijelenthető, hogy Thiam és Johnson-Thompson valószínűleg hasonló eredményt fog elérni a hétpróba első két számában, 100m gáton és magasugrásban. A súlylökésben várható visszaesését a brit minden bizonnyal az első nap utolsó számában, a 200 méteres futásban fogja ledolgozni.

Magasugrásban általában Johnson-Thompson a jobb, de Thiam lehet a jobb ez alkalommal. Gerelyhajításban viszont noha Thiam a világ egyik legjobbja – most is ő tartja a belga csúcsot 59.32-vel –, az elmúlt évek makacs könyöksérülése miatt nem igazán tudott hatalmasat dobni.

Eközben Johnson-Thompson 800 méteren a mezőny egyik leggyorsabb egyéni legjobbját produkálta 2:07.26-tal, szóval bárhogy is alakulnak a részeredmények a döntőben, biztos lehet benne, hogy a verseny végére nagyon jó pontokat fog összegyűjteni. Ez azonban nem csupán kettejükön múlik.

Az amerikai Annie Kunz csúcseredményekkel jön Tokióba. A 28 éves 550 ponttal megjavítva azt, új 6703 pontos egyéni rekorddal nyerte meg az olimpiai válogatót. A nyertes sorozatban volt egy 12.95-ös futás 100m gáton, 15.73 méteres dobás súlylökésben, távolugrásban pedig 6.50 méter.

Kendell Williams és Erica Bougard csapattársaival, akik 6683 és 6667 pontot szereztek a válogatón, kiváló amerikai triót alkotnak. Ha képesek lesznek hasonló eredményt elérni, nem kérdés, hogy medál lesz a jutalmuk. A nagy nemzetközi bajnokságok történetében eddig mindössze kétszer – az 1992-es és 2016-os olimpián – fordult elő, hogy 6600 pont nem volt elegendő az éremhez.

Anouk Vetter, 2016 Európa-bajnoka újra visszatért formájához, és Götzisben 6536 ponttal végzett a második helyen, ami a legjobb eredménye a főbb bajnokságokon kívül.

A világbajnoki bronzérmes Verena Mayr 6254 idei legjobbjával érkezik a japán fővárosba, de semmi esetre sem lehet őt figyelmen kívül hagyni. Ugyanez igaz a 2017-es vb ezüstérmesére, a német Carolin Schaferre, aki messze nincs olyan formában, mint négy éve, amikor 6836-ra javította egyéni legjobbját, de talán nincs is erre szüksége ahhoz, hogy versenyben maradjon Tokióban.

A kubai Yorgelis Rodriguez, a kínai Zheng Ninali, a spanyol Maria Vicente és a kolumbiai Evelis Jazmin Aguilar várhatóan az összes ponttáblázat első felében fognak végezni.Férfiak

Olykor teljesen kiszámíthatatlan tud lenni a tízpróba. A világ legnagyobb sporteseményén 24 szikrázóan tehetséges atléta – köztük számos ellentmondásos személyiség – küzd meg azért, hogy a végén a legnagyobb sportemberként koronázzák meg – mi az igazi látványosság, ha nem ez?

Esélytelenebb félként érkezett 2016-ban Rióba Kevin Mayer, de végül a világrekorder Ashton Eaton nyakába lihegve megszerezte az ezüstérmet új francia rekorddal (8834), amivel egyéni legjobbját több mint 300 ponttal javította meg. Eaton visszavonulását követően Mayer lett a világ első számú tízpróbázója, amit Londonban a vb címmel biztosított be.

Azután következett a 2018-as hullámvasútnak is beillő szezon, amikor három rontott magasugrásnak köszönhetően gyorsan befejezte az Eb-t, hogy néhány hét múlva megdöntse a világrekordot Talence-ben 9126-tal.

A 2019-es vb-ig nem vett részt összetett versenyen, és a villám újra becsapott. A verseny nagy részében sérüléssel küzdő Mayer a 8. számban, a rúdugrásnál fejezte be a találkozót. Pihenő után tavaly decemberben 8552 ponttal biztosította helyét az olimpiai csapatban, aztán idén 6392-vel megnyerte a fedett pályás Eb-n a hétpróbások viadalát. Tokió előtt spórolni akart energiáival, így nem vett részt tízpróbás találkozón. De az egyes számokban bemutatott teljesítménye – távolugrásban 7.35 méter, diszkoszvetésben 48.18 méter – bizodalomra adhat okot. Ha nem történik katasztrófa, aranyfavoritként fogja elkezdeni a versenyt.

Ahol a következetesség is sokat nyom a latba, amivel a kanadai Damian Warner meglehetősen jól áll. Az elmúlt hat szabadtéri nagy bajnokságon a top ötben végzett, 2016-ban elhozta a bronzot az olimpiáról, előző évben a világbajnoki ezüstöt, a bronzot pedig 2013-ban és 2019-ben.

31 éves kora ellenére még csak most éri el csúcsformáját. Idén a götzisi találkozón begyűjtötte rekord hatodik győzelmét, méghozzá világelső nemzeti csúccsal (8995).

Ebben a sorban több tízpróbázó csúcsot is megjavított: 110m gáton (13.36) és távolugrásban (8.28), utóbbi ugyancsak új kanadai rekord. 100 méteren 10.14-et futott, ami csupán két tizedmásodperccel kevesebb két évvel ezelőtti egyéni legjobbjától.

Kiválóan jelzi Warner következetességét, hogy karrierre 30 tízpróbázó versenyéből 28-at fejezett be, a top 10-ben átlagos pontszáma 8668. Mayer esetében 26 versenyből 12-őt fejezett be, a top tízes átlagpontja pedig 8597.

Mayernek viszont már van két világcíme, míg Warner nem gyűjtött be egyet sem. Götzisben a hatos volt Warner szerencseszáma, most talán a hatodik nagy bajnoki medálja arany lesz?

Mindketten tudják, hogy nem szabad alábecsülni Niklas Kault, aki mindenkit – saját magát is – meglepve elhozta az aranyat két évvel ezelőtt a dohai vébén, ahol még csak 21 éves volt.

A német, aki 8691 pontot gyűjtött a katari fővárosban, azóta csupán egy összetett versenyen vett részt, a götzisi találkozón, ahol 8263 ponttal zárt. Nehéz megállapítani, hogy még küzd a formájával vagy egyszerűen Tokióra spórol. Bármelyik is igaz, azt biztonsággal kijelenthetjük, hogy amikor számít, oda fogja tenni magát, eddigi hat nagy bajnokságán minden alkalommal megjavította tízpróbás egyéni legjobbját.

Talán a verseny első napján nem lesz kiugró eredménye, de nézzük majd hogyan kúszik felfelé a ponttáblán a második napon, különösen a gerelyhajítás után.

Garrett Scantling épp csak lecsúszott az olimpiai válogatottságról 2016-ban, utána átigazolt az NFL-be. Tavaly tért vissza az atlétikába, és olyan, mintha sosem lett volna távol. Múlt évben megnyerte az amerikai fedett pályás hétpróbázó bajnokságot, majd az olimpiai válogatót egyéni legjobbnak számító 8647 ponttal. Kevés gyenge pontja van, ellenben sziklaszilárd sprinter, ugró és dobó.

Steve Bastien 400 ponttal javította meg egyéni legjobbját az olimpiai válogatón, amivel helyet foglalt magának a küldöttségben, míg Zach Ziemek – a világ egyik legjobb tízpróbázója, ha ugró számokról van szó – legyőzve a görcsöket és betegségeket, második olimpiájára kvalifikálta magát 8471 pontos egyéni legjobbjával. Mindkét atlétát az összesített ponttábla felső felébe várhatjuk.

Warnerhez a kanadai csapatban csatlakozik Pierce LePage, aki a tavalyi vb-n ötödikként végzett, idén Götzisben pedig egyéni legjobb 8534 ponttal.

Egy másik szolid ugró, a világbajnoki ezüstérmes Maicel Uibo vezeti az észt küldöttséget. Karel Tilga, az NCAA fedett pályás és szabadtéri bajnoka, valamint Johannes Erm, aki a 2019-es U23-as bajnokságon második lett Kaul mögött, alkotják még az észtek csapatát.

És akikre még oda kell figyelni a kétnapos verseny alatt: Németország 2017-es világbajnoki bronzérmese Kai Kazmirek, az Eb ezüstérmes Ilya Shkurenyov, az U20-as bajnok Ashley Moloney és ausztrál csapattársa, Cedric Dubler, a Nemzetközösségi Játékok bajnoka, Lindon Victor Grenadából és a lengyel Pawel Wiesiolek, aki egy hónap alatt négy tízpróba versenyen is elindult, hogy kvalifikálja magát az ötkarikás játékokra.

A nemzetközi áttekintés forrása: worldathletics.com

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.