Harminc tonnát mozgatott meg a születésnapján Halász Bence

MTI/Czeglédi Zsolt

Akik közelebbről ismerik „Kanászt”, igazi nevén Halász Bencét, azok aligha lepődnek meg azon, hogy a szombathelyi kalapácsvető nem ünnepi ebédet fogyasztott és pezsgőzött a 24. születésnapján, hanem a tokiói olimpiai falu edzőtermében keményen nekifeszült a súlyoknak és ott 30 tonnát mozgatott meg. Alig néhány órával a döntő előtt, amelyet nélküle rendeztek meg, és amelynek a végén az aranyérmes lengyel Wojciech Nowicki lehetett a legboldogabb.

„Sajnálom, hogy a születésnapomon ez jutott nekem és nem a kalapácsvetés olimpiai döntője, ahol éremszerzésre most nem lehetett esélyem, de egy 78 méter körüli dobásra és egy jobb helyezésre ennek ellenére is számítottam. Természetesen nem örülök annak, hogy a selejtezőben megismertem a sport kevésbé szép oldalát, de nem törtem meg, mert tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a jó szereplésemért. Egyszer azt hallottam, hogy a győzelemből és a vereségből is tanulni kell, előbbiből azért, hogy újabb sikerek születhessenek, utóbbiból pedig azzal a céllal, hogy a folytatás sikeresebb lehessen. Nekem most az edzőimmel együtt a kevésbé kellemes feladat jutott, azt viszont már most kimondhatom, hogy a formámra aligha lehetett panasz, a technikámat viszont nem sikerült igazán stabilizálni. Úgy búcsúzom el Tokiótól, hogy a legszebb álmomat most nem tudtam valóra váltani, úgy, ahogy a legutóbbi világ-és Európa-bajnokságon, ahol bronzérmeket akasztottak a nyakamba, de kétségbeesésre így sincs okom ” –nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a ”szülinapos” Halász Bence, aki a gratulációk mellett bátorító üzeneteket is kapott.

„A balul sikerült selejtező után beszéltem a szüleimmel, akiktől bocsánatot kértem az olimpiai szereplésemért, de ők azt mondták, hogy nem elnézést kell kérnem, hanem büszkének lennem arra, hogy olimpikon lehettetem – folytatta a szombathelyi DOBÓ SE válogatottja, akit sorozatban háromszor választottak meg idehaza az „Év Atlétájának.” – Az igazi barátaim, akik jól tudják, hogy mi mindenről mondtam le az olimpiáért, de arról is értesültek, hogy a felkészülésem nem volt zavartalan, azzal bíztattak, hogy sok örömöm lesz még a sportban. Én is így gondolom, és ezért tenni is fogok rendesen.”

Bencének 34 centiméter hiányzott a selejtezőben ahhoz, hogy a döntőben is a dobókörbe állhasson. Idei legjobbjától jócskán elmaradva esett ki, amin már nem változtathat, de nem is nyugszik bele a történtekbe.

„Ami megtörtént, az került a jegyzőkönyvbe, ahogy az is, hogy Tokióban jóval 80 méternél nagyobb dobásokért jártak az érmek. Az erőm megvan ahhoz, hogy a 79 métert újra meg tudjam közelíteni, ehhez viszont olyan stabil technikára lesz szükségem, amilyen 2019-ben és tavaly is jellemzett. Külföldi versenyem idén már aligha lesz, de nincs messze a budapesti Magyar Nagydíjsorozat – World Athletics Tour Bronze nemzetközi verseny, ahogy a Szuper Liga- és a csapatbajnoki döntő sem. Szeretném élvezni ezeket a versenyeket, megjavítani az idei legjobbamat, és megszabadulni attól a szomorúságtól, ami most még átjárja a lelkemet. Mindenkinek, akinek a számára fontos vagyok, szeretném elmondani, hogy a felkészülésemet a jövő évi világ-és Európa-bajnokságra, már itt Tokióban, a születésnapomon megkezdtem” – jelentette ki a fiatal kalapácsvető, akinek kora szerint akár még két olimpiája is lehet.

Ehhez még annyit, hogy a magyar atléták közül elsőként Halász Bence teljesítette azt a szintet, amely jövőre zöld utat biztosít számára az Oregon-állambeli Eugene-ben megrendezésre kerülő világbajnokságra.

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.