Fantasztikusan sikerült a 2010-es évek egyik legkiválóbb magyar atlétájának, Kazi Tamásnak a búcsúja. Szűk egy hónappal ezelőtt az Atlétikai Magyar Csapatbajnokság döntőjében az FTC 4*400 méteres váltójának befutó embereként az első helyen hozta be a botot a célba, aminek köszönhetően a zöld-fehérek a 2014-ben újjáalakuló megmérettetés során először nyerték meg a trófeát. A 800 méter magyar csúcstartójával az öröm pillanatai mellett felelevenítettük pályafutásának legemlékezetesebb momentumait is.

Hogyan telnek egy visszavonult magyar középtávfutó hétköznapjai?

Az elmúlt hetekben elég sok embertől megkaptam ezt a kérdést, rengetegen írtak és hívtak, hogy gratuláljanak nekem, igazság szerint meglepett, hogy ennyi embert foglalkoztatott a visszavonulásom. Volt egy kis szomorúság bennem, de fantasztikus érzés a törődés, a Fradiban például maga az elnök, Kubatov Gábor látott vendégül az irodájában, de kerestek televíziótól es rádiótól is, viszont az élet nem áll meg, sok teendőm van és motivált maradtam, csak mások a célok.

Hogy érzed, kihoztad a maximumot az utolsó szezonodból? A szenior világcsúcs és a CSB döntője is ezt mondatja velünk.

Nem lehetek elégedetlen, jól alakultak a dolgok. Jó érzéssel tölt el, hogy az utolsó versenyem utolsó körében elsőként értem célba és a Fradival elért történelmi győzelem is előkelő helyre kerül a szívemben, a klubnak is sokat jelent és ez külön öröm számomra.  Azzal a becsületes munkával és szorgalommal, amit beletettem az ennyire volt elég. Ez nem csak az utolsó szezonomra, de a teljes pályafutásomra igaz.

Amennyire rosszul alakultak tavaly a dolgaim, idén annyira jól jött ki minden. Ez a verseny egyre nagyobb presztízzsel bír nem csak a klubok, de az atléták között is.

Melyik volt életed futása?

A 2013-ban Rietiben 1:45.37-es országos csúcsom. Különleges verseny volt, egyedül voltam kint Olaszországban, így nem is tudtam hirtelen kivel megosztani az örömöm. Meghatódva ültem a bemelegítő pályán, amikor realizáltam, hogy mit vittem véghez, mérhetetlenül büszke voltam, átfutott az agyamon mennyi munka áll e mögött.

Melyik volt a kedvenc világeseményed?

A 2012-es londoni olimpia – talán ezzel nem okozok nagy meglepetést. Óriási élmény volt egy parádés rendezéssel. Angliában nagyon szeretik a sportot, értik az atlétikát az emberek. Minden egyes nap a selejtezőktől a döntőkig tele volt az olimpiai stadion.

Amikor a rajtnál álltam, szemben az olimpiai lánggal, felette a nevemmel a kivetítőn, még ma is libabőrös leszek tőle. Nagyszerű hangulat volt, örök emlék.

Milyen hasonlóságok és különbségek vannak a 800 és az 1500 méter között?

Van egy szint, ahol a kettő szám már egymást húzza. Ez a szint a világelit. Sajnos 1500-on nem sikerült az, ami szerintem bennem volt, nem jött ki. Amikor országos csúcsot futottam 800-on, akkor egyáltalán nem érdekelt a hosszabbik táv, amikor elkezdtem 1500-at is futni, akkor meg már talán hiba volt váltani, későn történt meg, nem biztos, hogy 30 éves kor felett kell belevágni. Számomra ez egy picit szenvedős időszak volt, úgyhogy visszatértem a 800-hoz,  de tulajdonképpen elpazaroltam három évet ami utólag nézve hatalmas luxus volt.

Mi volt pályafutásod mélypontja? Hogyan sikerült kijönni belőle?

Talán az, amikor 2019-ben egy nagyon szerencsétlen szituációban elestem verseny közben és darabokba törtem a kulcscsontomat. A lehető legrosszabbkor történt, mivel egy sikeres felkészülés végén jártam és egy utolsó nagy dobásra készültem. Tudtam, hogy jó esélyeim vannak a tokiói kvótát megszerezni és az egy fantasztikus zárása lehetne a karrieremnek. Sajnos a sérülés keresztülhúzta a számításaimat.

Nos, talán jól mutatja milyen volt a hozzáállásom, hogy nagyon kényelmesen abbahagyhattam volna a pályafutásomat, de helyette egy majd tízéves egyéni csúcsomat döntöttem meg fedett pályán. Viszont tavasszal jött a covid és életem formája ment a kukába, valamint a párizsi Eb után az olimpiát is elhalasztották.

Hogyan sikerült ilyen hosszú ideig kitolnod a pályafutásod?

Mindenekelőtt motiváltnak kell maradni, e nélkül nagyon nehéz az élsportot ennyi ideig csinálni. Sokan tettek erről említést az elmúlt egy évben, hogy elképesztő például az, hogy 34-35 évesen fedett pályán 1:47-et futva egyéni csúcsot értem el. Ezek életkorhoz mérve pláne komoly eredménynek számítanak. Talán a genetika is benne van ebben, de a szűnni nem akaró bizonyítási vágyamnak még nagyobb szerepe volt.

2018-ban igazoltál a Fradiba, ahol három év alatt az ország legerősebb csapata jött össze. Milyenek a körülmények a Népligetben?

Fantasztikusak a körülmények, nagyon családias a hangulat. Saját pályánk is van, külsősök nem jöhetnek be. Karlik Pál és csoportja érkezésével sokat erősödött a szakosztályunk, a személye és tudása hatalmas potenciál, így a sprint szakág jövője biztosítva van. Herczeg György pedig kiváló dobokat fog nevelni. Tervben van, hogy a távfutásban szerepet vállalok, de az inkább a jövő, most az utánpótlásra koncentrálok, lentről kezdem az építkezést.

 A futás előtt labdarúgó voltál – miért és hány éves korodban váltottál? Milyen sikereket értél el a futballpályán?

Gyermekkoromtól kezdve a foci volt az életem. Korosztályos szinten sok ajánlatot kaptam, végül barátaim egyben csapattársaim hatására Dunaújvárosra esett a választásom. Nagyon jó brigád volt, tele elképesztően tehetséges srácokkal - azok voltak a legszebb éveim. A felnőtteknél Egervári Sándor volt a vezetőedző, a játékosok között pedig Zavadszky Gábor, Tököli Attila vagy Rósa Henrik neve is szerepelt.  Nekünk két Magyar Kupa-győzelem is összejött utánpótlás szinten, valamint egy bajnoki bronz. Amikor leérettségiztem, pont akkor kezdett elég nagy mélyrepülésbe az előtte bajnoki címet is szerző Dunaferr.

Az atlétikával a TF-en kerültem kapcsolatba, ahol az egyetemi csapatban még fociztam, de már a felvételin csúcsot futottam másfél mérföldön. Elsőre visszautasítottam a megkeresést, de aztán az élet úgy hozta, hogy egyre többet futottam a foci mellett. A 2004-es Magyar Bajnokságon úgy lettem ezüstérmes, hogy a verseny előtt azt sem tudtam mi az a “bevágás” 800 méteren.

Mindig valami nagyot szerettem volna alkotni. Valami olyat elérni, amit előttem senki.  Jöttek pozitív visszajelzések a pályáról, utána már 19 évesen könnyen meghoztam a döntést. Sokak szerint ostobaság volt nem csak anyagi szempontból, hanem azért is, mert már túl idős voltam egy ilyen váltáshoz. Mindenesetre a focitól sosem szakadtam el.

Mi a tetoválásaid története? Melyik a három kedvenced?

Az egyik az országos csúcsom megdöntése után készült – ez foglalja magában az én küzdeni akarásomat is többek között. Szerepel egy „Unbreakable” felirat is, amit egy gyémántra rajzoltattam fel, mint a megtörhetetlenség szimbóluma. Természetesen a feleségem arcképe is a kedvenc tetoválásaim között szerepel.

Mióta a gyermekeim megszülettek, él bennem a vágy, hogy valami velük kapcsolatos dolgot is magamra tetováltassak, de akadnak ennél fontosabb teendőim hála az égnek. Nem akarom túlgondolni, de miattuk még biztos, hogy fel fog rám kerülni valami.

A magyar atléták között nagyszerűen építed a branded. Mi az, amit a fiatal atlétáknak tanácsolsz ezzel kapcsolatban?

Az egyik legfontosabb, hogy csinálják úgy, hogy ne zavarja a felkészülésüket. Meg kell találni az egyensúlyt, amivel jól tud működni. nagyon sok szituáció van, amiben a segítségemre volt/van.

Amikor elkezdtem, ez az egész még gyerekcipőben járt itthon, elsőre nem úgy hatott az emberekre, ahogyan számítottam rá. Sokaknak úgy tűnhetett, hogy magamat sztárolom, pedig csak a brandemet építgettem azáltal, hogy jelen voltam a közösségi médiában. Úgy gondoltam, hogy érdekes tud lenni akár csak az is, hogy az edzőtáborozásomról írok egy blogbejegyzést vagy készítek egy videót.

Mivel fogsz foglalkozni a futás után?

Elég tudatosan építgettem magamat az elmúlt években, leginkább amiatt, mert már nem a sport volt a fő bevételi forrásom, másrészt családom lett, akikről gondoskodnom kell, emiatt volt is egy kis lelkiismertfurdalásom, mert rengetem megkeresést utasítottam el a saját edzéseim miatt, de másképp nem tudtam volna felkészülni a versenyekre.

Most a saját vállalkozásommal vagyok elfoglalva, egyéni képzéseket tartok gyerekeknek, jelenleg hónapokra előre nem tudok szabad időpontot adni, ami talán mutatja mekkora igény van rá. Mellette továbbra is segítek amatőr futóknak az Adidas Runners Budapestnél, de legújabb projektem, hogy a Fradiban elindítom a kölyökatlétikai programomat. Azt hiszem nem fogok unatkozni.

Ha már a jövő szóba került. Budapesten 2023-ban világbajnokságot rendeznek. Mit adhat a magyar atlétikának és a magyar embereknek a világ harmadik legnagyobb sporteseménye?

Bármilyen sportágról beszélünk, egy világverseny mindig tud pluszt adni. Az emberekhez egy kicsit közelebb hozza a sportágat, kicsit reflektorfénybe kerül. Drukkolok, hogy egy erős és nagy magyar csapat képviselje az országot. Tehetséges fiatal atléták most is vannak, ráadásul jelenleg a sportágban is sokkal jobbak a lehetőségek, mint például az én karrierem csúcsán.

Számos nagyon rangos hazai verseny mellett különböző programok által anyagilag is függetlenedni tudnak ezáltal semmi másra nem kell fókuszálni az atlétika mellett, szóval adott minden. Egy elképesztően hangulatos stadiont is építenek, gyanítom sokan fognak ellátogatni a helyszínre is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen verseny lesz.

Az interjút készítette: Szendrei Zoltán