Két elúszott olimpia sem roppantotta meg a diszkoszvető Huszák Jánost, akihez most „házhoz jön” a Gyémánt Liga

Huszák János

Huszák János már öt éve is élvonalbeli diszkoszvető volt, amit a 64.89 méteres egyéni csúcsa is bizonyított, mégis elúszott az olimpiája, mert a riói nevezési szint kerek 65 méter volt. A legjobbját idén ígéretes 65.38-ra javította, Splitben megnyerte a Dobó Európa Kupát, Debrecenben az országos bajnokságot, hatszor dobott 63 méternél is nagyobbat, de ez is kevés volt ahhoz, hogy Tokióban dobókörbe állhasson. Mindössze 62 centiméteren, a világranglistán pedig 3-4 ponton múlott, hogy az olimpia felé vezető úton a sorompó ezúttal sem emelkedett fel előtte.

Égből pottyant eredmények

Ahhoz képest, hogy a Ferencváros 29 esztendős dobóatlétája öt év leforgása alatt két olimpiáról is lemaradt, ami a külső szemlélő számára felér egy méretes fiaskóval, Huszák minden mondata arra utal, hogy sorsának alakulása nem roppantotta meg. Ez viszont távolról sem jelenti azt, hogy egy vállrántással belenyugodott volna a történtekbe, és most úgy csinálna, mint ha néhány vetélytársának erősen megkérdőjelezhető eredménye nem zökkentette volna ki a nyugalmából. Először 2016-ban, aztán az idén is, amikor előkerültek a régi trükkök.

„Ne tűnjön vádaskodásnak, még kevésbé vagdalkozásnak az, amit mondok, de ahogy a 2016-os olimpia évében, úgy idén, a szintteljesítés és a világranglistapontok gyűjtésének hajrájában is szép számmal születtek olyan égből pottyant eredmények, amik messze nem a valóságot és az igazi tudást tükrözték. Akadt olyan diszkoszvető, aki a teljesítési határidő lejártának utolsó napján este 8 órakor „talált rá” a legjobb formájára, és az egyéni csúcsán métereket javítva lett egyszerre csak, szinte a semmiből előbukkanva, tokiói induló. Mások még 2019-ben dobtak akkorát, hogy csak néztünk, aztán Tokióban harmatgyenge teljesítménnyel az indultak még osztályba süllyedtek. Ezekkel a mesterkedésekkel sajnos nem lehet mit kezdeni, csak sommásan megállapítani, hogy ennek nem így kellene lennie”

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Huszák János, aki emberi nagyságát bizonyítva nem felelősöket keres, hanem helyesen a munkájára és saját terveire igyekszik terelni a figyelmet.

Ott lett volna a helye neki is

„Varga Rolandnak, az edzőmnek, és vele együtt nekem is az a véleményem, hogy a jól felépített felkészülésnek köszönhetőn remek formába lendültem az olimpia évében, és ott is lett volna a helyem a tokiói mezőnyben, feltéve, hogy ebben nem akadályoznak meg. Nem a nagy mellény mondatja velem, de egy 65 méteres dobásra is képes lettem volna, amivel most az első hatba lehetett kerülni.

"Van az a mondás, hogy három a magyar igazság, ami alól azért szeretnék kibújni, mert semmiképpen sem maradnék le sorozatban a harmadik olimpiámról. Ha valami nagyon rossz és váratlan nem kavar be, mert súlyos sérülések már háromszor  is lefékeztek, és a manipulációknak is az elejét tudják venni, akkor ígérhetem, hogy Párizsból pontszerzőként fogok hazatérni. Önbizalomnövelő lenne a számomra, ha 2022-ben, amikor Európa-bajnokságot és VB-t is rendeznek, kétszer is a döntőbe jutnék, hogy aztán a mércét még magasabbra tudjam állítani magam előtt a 2023-as budapesti világbajnokságon. Nincs annál szebb egy sportoló számára, mint hazai pályán versenyezni, magyar szurkolóknak örömöt szerezni a jó teljesítményekkel.”

„Gyémántos” Budapest

A legközelebbi megmérettetésre viszont, ami igazolhatja Huszák szavait és jó formáját, már néhány nap múlva, az augusztus 24-én az MTK Lantos Mihály Sportközpontban megrendezésre kerülő „Continental Tour Bronze” versenysorozatba tartozó Magyar Nagydíjon sor kerül. A nemzetközi viadal nem akármilyen különlegessége, hogy a World Athletics a koronavírusjárvány miatt elhalasztott Gyémánt Liga versenyekből két szám, a női súlylökés és – Huszák örömére – a férfi diszkoszvetés megrendezését Budapestre bízta.

„Örömöt okozna és talán még elégtételt is jelentene a számomra, hogy ha még az idén ki tudnék rukkolni egy újabb egyéni csúccsal, az első 66 méternél nagyobb dobásommal. Még az olimpia előtt kinéztem magamnak a shenzheni Gyémánt Liga versenyt, de mivel a kínai város nem lehet házigazda, most az következik, hogy nem én megyek a távoli országba, hanem a diszkoszvetőverseny jön el hozzám Budapestre, amiben nagy lehetőséget és annál is nagyobb kihívást látok” – mondta befejezésül Huszák János. 

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.