Nyárias időben sok versenyző a Paulínyi emlékversenyen

Fotó: Makó Éva

Olvassátok el Paulínyi Péter beszámolóját a vasárnapi versenyről!

"Május második vasárnapján, gyönyörű napsütéses időben rendeztük meg a 47. Paulínyi-Főző emlékversenyt a csodálatos környezetben fekvő Ikarus Atlétikai Stadionban. A sportpálya időnként kicsinek is bizonyult, ugyanis az U16, U18, U20 és abszolút korosztályokban összesen több mint 600 nevezés érkezett. Üde színfoltja volt a versenynek a két gyermek korcsoport versengése, amit nagy szerencsére a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők és nagyszülők is végigszurkolhattak.

Évek óta hagyományosan megemlékezünk két mátyásföldi olimpikonról, Garay Sándorról és Varjú Vilmosról, valamint további kiváló sportolókról és pedagógusokról is, mint Bánhidi Béla, Deák Balázs, Imre László és Klics Ferenc. Idén első alkalommal Nemeslaki Tivadar a mátyásföldi egyesület örökös tagja is emlékszámot kapott. Ezen sportolók családjainak és a támogatóknak köszönhetően a díjazott versenyszámok dobogósai idén is egyedi érmeket és tiszteletdíjakat kaptak, a két korosztály gyermek dobogósai pedig édességcsomagokat vihettek haza.

A májusi időpontra való tekintettel abszolút 300 m és 1000 m is bekerült a programba. A 300 m népszerűségére jellemző, hogy a két nem futamaira összesen 86 nevezés futott be. Voltak ezen kívül abszolút 100 méterek és rövid gátak is, így láthattuk többek között Csóti Jusztinát, Kerekes Grétát, Nádházy Evelint, Dr. Baji Balázst, a Koroknai testvéreket és Vindics Balázst is versenyezni.

A sok nevezés miatt -aminek nagyon örültünk-, az időrendet a verseny előtt módosítani kellett, a közel hétórás programot végül sikerült kis csúszással befejezni.

A nap záró akkordjaként a két Paulínyi vándordíj került átadásra a legeredményesebb női és férfi eredményt elérő 20 évnél fiatalabb atlétáknak. A női vándordíj K. Szabó Gabriella révén Debrecenbe került, az ő 1000 m-en elért 2:52.68 eredményével, míg a legeredményesebb férfi, a 110 gátas junior Nagy Richárd lett 14.62-es győzelmével.

Az idei év tapasztalataival felvértezve szeretnénk jövőre az ideihez hasonlóan sikeres versenyt szervezni, melyre az atlétákat és sportbarátokat szeretettel várjuk.

Paulínyi Péter"

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.