Szögi István számára extra kihívás, de egyben plusz motiváció is a 2023-as budapesti világbajnokság

Szögi István
A Budapest 2023 Programban részt vevő sportolókkal készülő interjú-sorozatunk következő alanya az idei tokiói olimpiára 1500 méteren kijutó és ott szépen helyt álló, fedett pályás magyar csúcstartó Szögi István.

Hogy vagy? Megkezdted már a felkészülést a 2022-es szezonra?

Jól vagyok, köszönöm, pont a múlt héttel telt le a pihenő, hétfőn kezdtük meg a felkészülést a jövő évre. Az első hetekben még óvatosan edzünk, és nem is minden nap megyünk ki a pályára, majd szépen lassan beindul az alapozás, ami már sok-sok kilométerrel és nagyon kemény edzéssel jár. A tervek szerint balatoni és győri edzőtáborok várnak rám, majd leghamarabb januárban szeretnék külföldön is készülni egy keveset.

Mi a legfontosabb, amit a nemrég véget ért szezonból tanultál?

Ha igazán hiszek abban, hogy oda tudok jutni a legjobbak közé, és ezért hajlandó vagyok keményen dolgozni és áldozni érte, akkor képes vagyok rá. A hosszú idő munkája nem vész el, hanem idővel megtérül. Erre volt jó példa az idei év.

Melyik volt a kedvenc helyed, ahol idén jártál?

Ugyan a tokiói olimpia lenyűgöző volt és már az is egy óriási élmény volt, hogy részt vehettem az ötkarikás játékokon, de magát a várost csak a buszról láthattuk.

Két olyan hely volt, ami nagyon tetszett, Svédország és Norvégia. Nagyon szép helyeken jártam arrafelé, az emberek kedvesek voltak, akik ráadásul rendkívül szeretik az atlétikát. Amikor már végre ki lehetett jönni a stadionba, akkor rengetegen jöttek el és nézték meg a versenyeinket. Ilyen volt a Bergenben megrendezett verseny is szeptember közepén, aminek remek hangulata volt.

Hogyan lettél atléta? Miért pont az atlétikára esett a választásod?

Kiskoromban kajakoztam, azt csináltam hosszú éveken keresztül. Először egy tatai testnevelő tanár, Kovács András keresett meg azzal, hogy esetleg futhatnék is mellette. Ekkor még komolyabban nem foglalkoztam vele, csak elmentem pár versenyre. A TSC-Geotech edzője, Reichnach Ferenc igazolt le egy mezei futó verseny után. Egy éven át párhuzamosan csináltam a kettőt, majd 14 éves koromban váltottam és kezdtem el csak a futásra koncentrálni.

Kipróbáltál-e más számokat az atlétikán belül?

A kezdetektől fogva csak futottam, eleinte hosszabb távokon álltam rajthoz, majd egy-két éve jutottam el az 1500 méterhez. A legelső nagy világeseményem a 2013-as junior-Eb volt Rietiben, itt még elmaradtam a saját várakozásaimtól. Utána a következő évben a juniorvébén 13. lettem 10 000 méteren, három nappal később pedig 12. helyen zártam 5000 méteren.

2017-ben az U23-as Európa-bajnokságon hetedik lettem szintén 5000-en. Az ezt követő években azonban kezdtem kicsit úgy érezni, hogy nem tudom felvenni a versenyt a riválisaimmal a korosztályomban ezen a távon, ezért lehet, hogy meg kéne próbálnom az 1500 méterre koncentrálni.

Szögi István Milyen az ideális 1500 méter a számodra? Hogyan építed fel?

Igyekszem picit óvatosabban kezdeni, pláne annál, mint amilyen tempóban a nagy nemzetközi mezőnyben általában megindulnak. Viszont fontos a helyezkedés is, nem szabad túlságosan hátra kerülni, mert ha onnan kell feljönni, az általában rengeteg energiát felemészt. Szeretem erősen megfutni a végét, ha még marad bennem.

A nagyobb utazótempóm a hosszabb távokból jön, az állóképességem ilyen téren még ott rengeteget fejlődött, felülről közelítem meg az 1500-at. A gyorsaságom annyira nem jó, de az állóképességemmel tudok annyit kompenzálni, hogy egy nálam gyorsabb, inkább 800-ról jövő futóval is fel tudom venni a versenyt.

Melyik volt eddig pályafutásod legjobb és legrosszabb pillanata?

A 2015-ös U23-as Eb-n lelkileg nem voltam túl jó állapotban, ami befolyásolta a versenyzésem is, talán az utolsó előtti helyen értem be éppen 15 percen belül. Akkor egy erős kérdőjel fogalmazódott meg bennem, hogy képes leszek-e valaha jó eredményt elérni. Nem csak saját magam miatt volt csalódás, hanem azért, mert ezt a rosszabb teljesítményt a magyar színeket képviselve nyújtottam. Mindig büszke vagyok arra, amikor Magyarország színeit képviselve versenyezhetek, ez mindig extra motivációt ad, hogy minél jobb eredményt érjek el.

A legjobb pillanatomnak a februári Liévin-i fedett pályás francia versenyt mondanám, ahol majdnem sikerült megdöntenem a nem sokkal előtte felállított 3:37.55-ös magyar csúcsom. Ez azért különleges a számomra, mert olyan nehéz körülményekkel kellett szembenéznem, amik, ha nem velem történnek, akkor el sem hiszem. A járattörlések miatt az utolsó pillanatban érkeztem meg, ami a csomagomra nem volt igaz. Mivel az nem jött meg a reptérre, ezért a versenyen kölcsönruhában futottam. Ráadásul a hazautam során a PCR-tesztem eredményét elkeverték, így az sem volt biztos, hogy egyáltalán felszállhatok a repülőgépre.

Mindezek ellenére sikerült a lehető legjobbat kihozni magamból a világ egyik legjobb fedett pályás versenyén, és a 6. helyen befutnom. Ez volt az a pillanat, amikor kezdtem elhinni, hogy ide tartozom és hosszú idő után sikerült elmondani magamról, hogy képes vagyok felvenni a versenyt a világ legjobb atlétáival.

Hogyan kerültél ki az USA-ba? Mit tanultál?

Sportösztöndíjat nyertem a Dél Utah-i Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakára. Kétszer két évet voltam kint, az első két évet itt töltöttem, majd hazajöttem, és egy év itthoni felkészülés után Floridába tértem vissza, és ott is végeztem 2019-ben.

Milyen az egyetemi (sport)élet egy külföldről érkező atléta szemével az Egyesült Államokban?

Nagyon más az itthonihoz képest, más a rendszer: az általános, a középiskolai és az egyetemi sport is sokkal összetettebb és jobb, mint itthon. Itthon inkább az egyesületekbe járnak le a gyerekek. Ott a klubok nincsenek ekkora hatással a fiatalokra, akik ilyen korban még inkább iskolai szinten sportolnak.

Ami nagyon tetszett, hogy sportolóként teljes mértékben összeegyeztethető volt a tanulás és a sportolás, a tanárok is teljes mértékben támogattak bennünket, soha nem ütközött egyetlen előadással egy edzés sem. A futók közül nálunk inkább a sprinterek voltak kiemelkedőek, például Andre Ewers a dohai vébén 200 méteren benne volt a jamaicai csapatban. De volt lengyel távolugró és szlovák kalapácsvető is a csapatban, Veronika Kanuchovával az augusztus végén Budapesten rendezett Magyar Nagydíjsorozat állomásán futottam össze.

Ha valaki úgy érzi, hogy szeretne kimenni, és meg szeretné próbálni, akkor mindenképp tegye meg. Ha nem igazán válik be, akkor is haza lehet jönni fél év után és itthon ott lehet folytatni, ahol előtte abbahagyta.

Szögi István Nem ez volt az egyetlen nagy változás az életedben. Nehéz döntés volt középiskolás korodban otthagyni az ismerős környezetet?

Második középiskolás évem után váltottam, nagyon nehéz döntés volt, mert szerettem Tatabányán edzeni és Tatán iskolába járni. Kedveltem az edzőm, a csapatot, az osztálytársaim, nehéz volt meglépni. Akkoriban nem is tudtam jól megfogalmazni és közölni az edzőmmel, hogy miért szeretnék váltani. Úgy éreztem, hogy szükségem van erre és szeretném egy új helyzetben kipróbálni magam.

Így kerültem 2011-ben Veszprémbe, ahol szerencsére Tóthné Stupián Anikó és új csapattársaim is nagyon befogadóak voltak, ami sokat könnyített a beilleszkedésemben. Nem véletlen, hogy az USA-ból visszatérve is hozzájuk tértem vissza.

Mennyire nehéz egy másodpercet lefaragni 1500 méteren az egyéni csúcsodból? Miben látod a további fejlődés lehetőségét?

Évről évre egyre nehezebb. Eddig sikerült viszonylag nagyokat előre lépnem. Úgy gondolom, hogy képes vagyok megdönteni a 3:35.57-es szabadtéri országos csúcsot is, ha ugyanolyan hozzáállással és odaadással dolgozom, mint eddig és az edzések mennyiségét sikerül növelni, a minőségén pedig még tovább finomítani.

Maga az edzés mellett mik azok a dolgok, amikkel a teljesítményed javításán dolgozol?

Versenyszezonban igyekszem minél jobban odafigyelni arra, hogy csak a szervezetem számára hasznos dolgokat egyek-igyak. Az erősítésre, nyújtásra, gyógytornára is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk. Ezek apró dolgoknak tűnnek, de összeadva nagy különbséget és előrelépést jelenthetnek. Ősztől elkezdünk úszni járni, remélhetőleg az is hozzáad valamennyit a teljesítményemhez.

Hogy érzed, mekkora extra nyomás van rajtatok atlétákon a két év múlva sorra kerülő hazai világbajnokság miatt?

Egy pici mindenképp van rajtam, de inkább saját magamra helyezem azt, mint hogy más tenné rám. Én magammal szemben állítom a legnagyobb elvárásokat. Nagyobbat, mint bárki más. Rengeteg támogatást kapok akár a családomtól, akár a szövetségtől, szeretném ezt nem csak szavakkal, hanem a teljesítményemmel meghálálni. Ez egy plusz kihívás, ami extra motivációt ad a számomra. Jó érzés úgy készülni, hogy egy itthoni rendezésű világeseményre készülök. Mire eljön a verseny, szeretnék a legjobb állapotomba kerülni.

Mit gondolsz, milyen hatása lehet a 2023-as budapesti világbajnokságnak a sportág hazai népszerűségére? Mik lesznek a céljaid a világbajnokságon?

Nagyon bízom benne, hogy segíti egy kicsit fellendíteni a magyar atlétikát. Az atlétika minden sportnak az alapja. Ha úgy adja a sors, hogy lesznek gyermekeim, mindenképp leviszem őket az atlétikapályára. Nem biztos, ott fognak majd nagy dolgot véghez vinni, de az ott elsajátított mozgásforma más sportokhoz is sok pluszt adhat.

Az atlétikában mindenki megtalálhat valamit, ami a szívéhez közel áll és jól tud szerepelni benne. Remélem, hogy 2023-ban az átlagemberek is megismerkednek vele. Jó lenne, hogy az emberek tisztában lennének azzal, hogy mekkora teljesítmény is valójában, ha valaki 13 másodpercen belül fut 100 méteres gátfutásban, vagy 6.70 métert ugrik távolban. Ha tudnák, hogy mennyi munka kell ahhoz, hogy valaki eljusson egy ilyen szintre, akkor egy picit jobban értékelnék, amit csinálunk.

Az interjút készítette: Szendrei Zoltán

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.