Urbán Zita az U20-as Európa-bajnokság után a világbajnokságon is döntőt futhatott

Urbán Zita

A Kenya fővárosában, Nairobiban megrendezett U20-as világbajnokság utolsó napján már csak egyetlen fiatal magyar tehetség, Urbán Zita révén voltunk érdekeltek, aki az 1500 méter döntőjében a 12. pozícióban ért célba. A magyar csapat két bronzéremmel zárta az eseményt.

Urbán Zitát negyedik alkalommal láthattuk rajthoz állni az idei korosztályos világbajnokságon. A BHSE fiatal atlétája korábban a 800 méter előfutamából 2:07.39-es idővel harmadikként jutott be az elődöntőbe, ahol 2:08.46-ot futva összesítésben a 11. helyen zárt.

A kétkörös távval szemben 1500 méteren a júliusi U20-as Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is sikerült neki a döntőbe jutás, miután a pénteki selejtezőben 4:24.83-as idővel, a negyedik idővel kvalifikálta magát a vasárnapi fináléba.

A 19 éves középtávfutónknak a 12 fős döntőben két kenyai és két etióp fiatallal is meg kellett küzdenie. Ők voltak azok, akik a lassabb két kör után ritmust váltottak, és az érmekért harcoltak. A győztes végül a hazai pályán versenyző Purity Chepkirui lett. Zita helyzete a mögöttük haladó mezőnyben folyamatosan változott, végül a 12. helyen ért célba, 4:35.51-es idővel.

A magyar csapat két bronzérmet gyűjtött az U20-as világbajnokságon: Szűcs Szabina hétpróbában, Tóth Anna pedig 100 méteres gátfutásban tudott felállni a dobogóra. Garamvölgyi Petra rúdugrásban, Varga Gréta 3000 akadályon lett 5., Nagy Marcell pedig a 8. helyen zárt, szintén rúdugrásban.

„Sikeres szerepléssel zártuk a Kenyában megrendezett U20-as atlétikai világbajnokságot. A csapat az előzetes célkitűzéseket maximálisan teljesítette. Kettő szenzációs 3. helyezés Szűcs Szabinától és Tóth Annától mindkettő egyéni csúccsal, összesen 5 egyéni csúcs és 8 döntős helyezés volt a mieink mérlege” – értékelte a mieink szereplését Kovács Zoltán, a MASZ utánpótlás szakreferense, aki szerint egy fontos dolgot nem szabad elfelejteni, amikor a magyar fiatalok teljesítményéről beszélünk.

„Az európai viszonyoktól teljesen eltérő körülményekhez a versenyzőink nagy része jól tudott alkalmazkodni és kihozták magukból a legtöbbet. Akiknek ez nem sikerült olyan jól, ott le kell ülni és lépésről-lépésre minden részletet át kell beszélni, hogy amikor legközelebb ilyen helyzetbe kerülnek, akkor már ők jöjjenek ki sikeresebben belőle.”

„Összességében az U20-as korosztály nyári világversenyeken (Eb, vb) mutatott teljesítményével, hozzáállásával és tanulási vágyával maximálisan elégedett vagyok egy ilyen kiszámíthatatlan 2020-as esztendő után” – mondta a szakember.

Három U20-as világcsúcs is megdőlt Kenya fővárosában ezen a héten. A francia Sasha Zhoya 110 gáton 12.72-t futott a 0.99 méter magas gátak felett. A dél-afrikai férfi és a jamaicai női 4*100 méteres váltó is megdöntötte a korosztályos világrekordot. Az új legjobb eredmények ebben a korosztályban 38.51, illetve 42.94.

Az éremtáblázatot a házigazda Kenya nyerte 8 aranyat, 1 ezüstöt és 7 bronzot begyűjtve. A magyar csapat a 30. helyen zárt - 35 ország gyűjtött érmet a 116 részt vevő nemzet közül.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.