Tavaly óta Utánpótlás Akadémiaként, ezt megelőzően 2010-től Utánpótlás Atlétikai Központként működik a székesfehérvári Alba Regia Atlétikai Klub, melyben már egy évtizede meghatározó szerepet kap az utánpótlás nevelés.
Hat éve indult el az ARAK AKTIV program, azzal a kiemelt céllal, hogy hidat képezzen az egyesület és a fehérvári iskolák között.
A versenysorozat tavaszi iskolai fordulói és a tavasszal és ősszel megrendezésre kerülő városi döntő közel 2000 kisiskolást mozgat meg, ezzel a régió legnagyobb létszámú diáksport eseményévé nőtte ki magát.