Megkezdődött az önkéntesek toborzása a barcelonai Eb-re

barni_nagylA 2010-es Európa-bajnokság szerevezői nem kevesebb, mint 3000 önkéntesre számítanak az első Spanyolhonban rendezendő szabadtéri kontinensbajnokságra. 50 európai tagszövetség 1500 versenyzője lép majd pályára 2010 augusztusában, ráadásul már az új, rövidebb időrend szerint, így még sűrűbb lesz a program, még több segítségre lehet szükség.

 

A toborzás a „B10 Become our Friend”, vagyis a „Barcelona 2010, légy a barátunk” mottó köré épül. Az első lépés azok számára, akik önkéntesnek szeretnének jelentkezni és elmúltak 18 évesek nem más, mint az esemény honlapján (www.bcn2010.org) regisztrálni. Ezt követően a szervező bizottság fel fogja venni a kapcsolatot a jelentkezőkkel és több internetes kurzust követően a képzés részeként versenyeken is bevetik majd az önkénteseket.

 

Az Eb kabalafigurája, „Barni” már megkezdte igen fárasztó, több mint két éven át tartó munkáját, a bajnokság népszerűsítését. Jelenleg Spanyolországban, elsősorban katalán klubokban jeleskedő világsztárokat próbál megnyerni az esemény számára, hogy az atlétikát egyelőre csak kevésbé ismerő sportbarátok is kilátogassanak majd az Estadi Olimpic Luis Companys-ba 2010 nyarán. Így történt az is, hogy Barni Nagy Lászlóval, az FC Barcelona kézilabdacsapatának átlövőjével is pózolt a kamerák előtt.

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.