Szikszai Róbert bronzérmes Taipeiben, Huszák János hatodik

Jól szerepeltek a magyar atléták az Universiadén / VIDEÓ

Zárónapjához érkezett a 29. Nyári Universiadén  az atlétika. A változatos, többször esős hat nap végén is szurkolhattunk magyar atlétáknak, a férfi diszkoszvetés döntőjében lépett dobókörbe Szikszai Róbert és Huszák János. A rendkívül szoros versenyben mindketten jól küzdöttek, a verseny első részében dobásról-dobásra javító Szikszai Róbert  a harmadikre elért 60,91 méteres  kísérletével a kiváló harmadik helyen végzett, megszerezve a magyar atléták negyedik érmes helyezését. Huszák János  a szintén értékes hatodik helyen fejezte be a döntőt a másodikra teljesített 59,69 méteres  eredménnyel.

Szikszai Róbert: „- Az első két dobásom sajnos nem a tervek szerint sikerült, de a harmadikra minden összeállt. Nagyon szerettem volna javítani - végül 22 cm-el kaptam ki -, de ez nem jött össze, mivel a későbbiekben csak elkapkodtam a mozgást.  A bronzéremmel természetesen elégedett vagyok, a harmadik helyezésemet nem fenyegette veszély, az első két hely sorsába nem szólhattam bele.”.

A hatnapos atlétikai program során jól versenyeztek magyar atléták. Az élsport mellett felsőfokú tanulmányokat is végző/végzett  és helyt állt 15 topversenyzőnk közül tízen végeztek a legjobb nyolc (szorosabban a legjobb hat) között, négyen a dobogóra állhatttak.

Aranyérmet  nyert Baji Balázs/110 gát, edzője ifj.Tomhauser István – ezüstérnet Gyürkés Viktória, 3000 akadály, edzője Berkovics Imre – bronzot  Kozák Luca/100 gát, edzője Suba László és Szikszai Róbert/diszkosz, edzője Kerekes László. Negyedik helyen  végzett Halász Bence/kalapács, edzői Németh Zsolt, Németh László és Récsei Rita/20 km gyaloglás, edzője dr.Urbán Ákos – hatodik legjobb volt  Kerekes Gréta/100 gát, edzője Karlik Pál; Kéri Bianka/800 m, edzője Tóthné Stupián Anikó; Rivasz-Tóth Norbert/gerely, edzője Varga Lőrinc és Huszák János/diszkosz, edzője Eperjesi László.. Versenyszáma döntőjébe került Gyurátz Réka/kalapács-9, és Szilágyi Réka/gerely-13. (ml/ mefs)

 

Szikszai Róbert diszkoszvetés, Universiade 3. hely

Dátum: 
28 August 2017
Szerző: 
Egyetemi sport
Linkelt videó (Youtube, Vimeo)
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.