Ők versengenek az év legjobbja címért

November 24-én hirdet eredményt az IAAF

Mindkét nemnél egyaránt három jelölt maradt versenyben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség „Év atlétája” címére. Az IAAF hírlevele 18 nappal az évzáró gála előtt tette közzé annak a három-három sportolónak a nevét, akik közül kikerülnek az év legjobbjai.

A jelöltek közül a férfiaknál a katari magasugró Mutaz Essza Barsim  pályafutása során először idén megnyerte a szabadtéri világbajnokságot Londonban; a brit Mo Farah  pályafutása utolsó pályaversenyén hazai közönség előtt előbb győzött 10 000 méteren, majd ezüstérmes lett 5000 méteren; míg a dél-afrikai Wayde van Niekerk  400 méteren világbajnok, 200-on vb-ezüstérmes lett.

A nőknél versenyben maradt a londoni VB-n szintén két érmet begyűjtő (10 000 méter arany, 5000 méter ezüst) etióp Almaz Ayana, az idén világbajnok, fedett pályás Európa-bajnok és Diamond League-döntő győztes görög Katerina Sztefanidi  (rúdugrás), valamint a belga hétpróbázó, az idén szintén világbajnok Nafissatou Thiam.

A voksoláson a szurkolók mellett – akik az IAAF közösségi oldalain adhatták le voksaikat október 16-ig – a szövetség tanácsa, valamint az „IAAF-család” (tagszövetségek, bizottságok, versenyszervezők, nagykövetek, a legjobb atléták, a sajtó, valamint a szponzorok képviselői) által leadott szavazatok alapján dől el, kié lesz a rangos elismerés.

A tanács végső szavazata 50, a szurkolók, valamint a „család” tagjainak voksai 25-25 százalékát adják a végeredménynek. A győztesek nevére november 24-én derül fény. (MTI/ fotó: iaaf.org Getty Images)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.