Hiányzók ellenére nagy csapat, 33 atléta indul Berlinben
Augusztus 6-én kezdődik és 12-ig tart Berlinben az Atlétikai Európa-bajnokság. A szezon előtt gondoltnál némileg kevesebben, de így is rekord létszámban kvalifikálták magukat atlétáink a kontinensviadalra. Összesen 33 magyar atléta léphet pályára Németország fővárosában.
A legjelentősebb hiányzó az elmúlt évek során sikert sikerre halmozó világklasszis, Márton Anita, aki akár a súlylökés aranyérmére is esélyes lehetett volna, de sajnos térdsérülése miatt ki kell hagynia az EB-t. Reméljük, hogy minél hamarabb újra teljesen egészséges lesz, és a jövő évi VB-n, és főként a tokiói olimpián újra a dobogóra állhat majd.
Nagy kár, hogy Madarász Viktória sem indulhat. A londoni VB-n 12. helyen végzett gyaloglónőt tavaly csak négy európai vetélytársa előzte meg, így joggal reméltük, hogy bekerülhet az EB-n a legjobb nyolc közé, de sérülése megakadályozta a részvételben.
A két évvel ezelőtti EB után ismét kvalifikált, az idén kétszer is új országos csúcsot futott, női 4x100m-es váltó mellett a férfi sprintváltó és a női 4x400-as kvartett is igen közel állt a kijutáshoz. Előbbi a 18., utóbbi a 19. helyet foglalja el a listán, tehát éppen csak kicsúszott a kvalifikáló top 16-ból. De mindkét váltóra nagyon kell figyelni a jövőben is, mert van fantázia e csapatokban. A hölgyeknél például a 94-es Kéri Bianka és a 95-ös Nádházy Evelin mellett Mátó Sára 2000-es, Molnár Janka pedig 2001-es születésű!
Szűcs Valdót (110m gát) is visszaigazolta az EAA, de ő az utolsó pillanatban lemondta az indulást; Huszák János (diszkoszvetés) is beférhetett volna, de sérülése miatt nem nevezhettük; Mátó Sára (400m gát) is az indulók listájára kerülhetett volna, de őt edzője kérésére nem tettük be a nevezettek közé. Többen pedig alig maradtak el az európai szövetség szintjétől.
Ennek ellenére nagy és ígéretes magyar csapat vesz részt az Európa-bajnokságon. A néhány éve még csak reményteljes ifjúságiak, juniorok közül többen már odaértek a felnőttek közé, sőt akár a legjobbak közé is kerülhetnek.
Utazó csapatunkban a legnagyobb név dr. Baji Balázs, aki egyértelműen a döntőt és azon belül a minél jobb helyezés elérését tűzte ki célul. Jó formában érkezik Berlinbe, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az utóbbi hetekben. A top favorit Subenkov mögött legalább 8-10 olyan gátfutó van, aki akár éremre is pályázhat az EB-n.
A legfontosabb korosztályos versenyeket (U20 VB és EB, U23 EB) megnyert Halász Bence már nem csak a jövő reménysége, ma már a világ abszolút élmezőnyének tagja. A két lengyel, Fajdek és Nowicki a legnagyobb esélyes, de mögöttük sokan képzelik el magukat éremmel a nyakban a berlini dobogón…
Atlétáink közül többen is a legjobb 12, sőt akár a legjobb 8 közé jutást tűzhetik ki célként. Közöttük vannak a már nagy rutinnal rendelkező versenyzők - pl. Kővágó Zoltán, Zsivoczky-Farkas Györgyi, Kazi Tamás -, a fiatalabb, de már tapasztalt atléták - pl. Baji Balázs, Helebrandt Máté, Krizsán Xénia, Kerekes Gréta, Gyürkés Viktória, Kácser Zita -, és számos igen fiatal kitűnőség - pl. Halász Bence, Szikszai Róbert, Pásztor Bence, Rivasz-Tóth Norbert, Kozák Luca, Gyurátz Réka. A 4x100m-es női váltót is a legjobb 12 közé várhatjuk, de akár mások is okozhatnak kellemes meglepetést.
Két éve, Amszterdamban, 5 atlétánk volt a legjobb nyolcban, összesen 6 helyezésünk volt a legjobb 12 között, ezek a számok, a hiányzók ellenére, most is elérhetőnek tűnnek.
És ha egy kicsit távolabbra is tekintünk: a most induló, számos fiatalt felvonultató magyar együttes a gerincét alkothatja a következő 6-8 év csapatának, és hozzájuk csatlakozhatnak majd az ajtón már kopogtató még fiatalabbak, akik közül többen már a következő, 2020-as EB-n (sőt akár az olimpián is) bejelentkezhetnek. A nagyközönség számára nyilván az érmek, esetleg az 1-8 helyezések az érdekesek, de a sportág jövője szempontjából nagyon fontos, hogy minél többen jussanak a legjobb 12 közé, illetve az is, hogy számos olyan atlétánk szerezhet újabb – vagy akár a felnőttek között első – ilyen jellegű nemzetközi tapasztalatot, amit a jövőben hasznosíthatnak ők is és edzőik is.
Az Európa-bajnokságon résztvevő magyar küldöttség összetétele (a versenyszámok hagyományos sorrendjében):
Atléták:
Szabó Dániel - 100m / ARAK, edzője: Varga Tamás
Kazi Tamás - 1500m, 800m / Debreceni SC-SI
Kovács Benjámin - 1500m / Bp. Honvéd SE, Csoma Ferenc, Káldy Zoltán
Csere Gáspár – Maraton / BEAC , Szabó Imre
Dr. Baji Balázs - 110m gát / Bp. Honvéd SE, ifj. Tomhauser István
Szeles Bálint - 110m gát / Egri SSE, Petrovai József
Koroknai Tibor - 400m gát / Debreceni SC-SI, ifj. Tomhauser István, Giczei Csaba
Koroknai Máté - 400m gát / Debreceni SC-SI, ifj. Tomhauser István, Giczei Csaba
Kővágó Zoltán – Diszkosz / Szolnoki Honvéd, Kővágó Györgyné, Németh László
Szikszai Róbert – Diszkosz / NYSC, Kerekes László
Halász Bence - Kalapács / Dobó SE, Németh Zsolt, Németh László
Pásztor Bence – Kalapács / ARAK, Lévai Dóra
Rivasz-Tóth Norbert – Gerely / Szolnoki MÁV SE Varga Lőrinc
Helebrandt Máté - 50km gyaloglás / NYSC, Pokrovenszki József
Venyercsán Bence - 50km gyaloglás / Bp. Honvéd SE, dr. Urbán Ákos
Nguyen Anasztázia - 100m, 4x100m / MTK, Szabó Dezső
Nádházy Evelin - 400m / Gödöllői EAC, Karakas Józsefné
Kéri Bianka - 800m / SVSE, Tóthné Stupián Anikó
Papp Krisztina - 10000m / UTE, Rubén Oliver
Gyurkó Fanni – Maraton / Vasas SC
Kozák Luca - 100m gát, 4x100m / Debreceni SC-SI, Suba László
Kerekes Gréta - 100m gát, 4x100m / Debreceni SC-SI, Karlik Pál
Sorok Klaudia - 100m gát, 4x100m / Bercsényi DSE, Farkas Roland
Gyürkés Viktória - 3000m akadály / Ikarus BSE, Berkovics Imre
Kácser Zita - 3000m akadály / Debreceni SC-SI, Benedek Zsolt
Gyurátz Réka - Kalapács / Dobó SE - Németh Zsolt, Németh László
Orbán Éva – Kalapács / VEDAC, Zentai Tibor
Krizsán Xénia – Hétpróba /MTK, Szabó Dezső, Deutsch Péter
Zsivoczky-Farkas Györgyi – Hétpróba / Bp. Honvéd SE, Zsivoczky-Pandel Attila
Kovács Barbara - 20km gyaloglás / Békéscsabai AC, Germán Tibor
Récsei Rita - 20km gyaloglás / Bp. Honvéd SE, dr. Urbán Ákos
Torma Anett - 50km gyaloglás / UTE, Sátor László
Kaptur Éva - 4x100m / Bp. Honvéd SE, Karlik Pál
Nem utazó, de benevezett tartalék:
Schmelcz Vivien Fanny - 4x100m / Bp. Honvéd SE, Pauer Géza
Kísérők:
Spiriev Attila - csapatvezető
Rutkovszky Ede - technikai vezető
Kámán Bálint - technikai vezető
Dr. Kiss-Polauf Marianna - orvos
Igaz Bálint - masszőr
Szűts Zoltán - masszőr
Horváth Márton - masszőr
Berkovics Imre - edző
Csoma Ferenc - edző
Karlik Pál - edző
Németh Zsolt - edző
Németh Roland - edző
Pokrovenszki József - edző
Suba László - edző
Szabó Dezső - edző
ifj. Tomhauser István - edző
Varga Lőrinc - edző
Zsivoczky-Pandel Attila - edző
Az EAA kvótán felül a következő edzők lesznek jelen ún. „Personal coach” akkreditációval:
Benedek Zsolt
Kerekes László
Németh László
Dr. Urbán Ákos
2018.08.01. Spiriev Attila