A maratonfutók kezdték az EB befejező napját

Csere Gáspár a mezőny első felében/ Este három versenyszámban érdekelt a magyar csapat

A berlini Atlétikai Európa bajnokság  zárónapját a maratonfutók nyitották. A női versenyben 55, a férfiaknál 72 hosszútávfutó vágott neki a klasszikus távnak.

Napfényes időben, reggel kilenc óra után öt perccel a nők kezdték versenyüket, közöttük a magyar színeket képviselő Gyurkó Fanni. A mezőny második felében futó indulónk félmaraton eredménye 1;20:33 óra volt/45. hely. (30 km: 1;56:08 ó/ 43. )  Távközi helyezésein az utolsó kilométereken folyamatosan javítva, Gyurkó Fanni 2;47:20 óra idővel a 40. helyen ért célba,

Tíz órakor rajtoltak a férfiak, a mezőnyben Csere Gáspárral. A magyar olimpikon távfutó, aki eddigi legjobb eredményét éppen Berlinben futotta egy évvel ezelőtt, féltávnál 1;08:11 órás i dővel kezdte meg a maraton második részét/ 42 hely. A táv további kilométerein a jó erőbeosztással előre lépő Csere Gáspár (30 km: 1;37:21 ó./ 32.) végül a legjobb harminc között 2;19:21 órás  eredménnyel a 29. helyen fejezte be versenyét.

Vasárnap este Gyurátz Réka  a kalapácsvetés, Gyűrkés Viktória  a 3000 méteres akadályfutás döntőjében versenyez és pályára lép a magyar női 4x100 méteres váltó is. (ml)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.