Évzáró edzőtábor – az új év jegyében
Karácsony előtt Tatabányán tartotta Petrovai József ugró szakágvezető irányításával a „Tehetségből Felnőtt Program” idei utolsó edzőtáborát a távol- és hármasugrók részére.
Az „A” és „B” keretből tíz versenyző vett részt a munkákban, de eljött Kecskemétről Adamik Zoltán két hétpróbázó tanítványa és egyesületi költségen még öt versenyző. Az ünnepekre a szüleihez hazalátogató, az Egyesült Államokban tanuló Bajnok Eszter is szövetségi támogatással három napot részt vett a tábor munkájában.
A közös munka időtartama alatt egy-egy alkalommal Fodorné Vörös Petra és Halmos Edit gyógytornászok végeztek a csoport tagjainál Funkcionális Mozgásminta-Szűrést.
Fodorné Vörös Petra a szűrés után, köredzés mintájára nagyon színes és hasznos csoportos gyógytornán mozgatta meg a versenyzőket.
Petrovai József szakágvezető meglepetéssel is szolgált a csoportnak.
Egy esti összejövetelen megajándékozta a világversenyeken részt vevő távolugrókat és edzőiket, valamint átadta Bajnok Eszternek azt a díszoklevelet, amelyet a hármasugrás országos utánpótlás csúcsáért a MASZ évzáró gálán Gyulai Miklós elnök úrtól, távollétében nem tudott átvenni.(szervezők)