Alakul a Glasgow-i csapat
Várhatóan tízfősnél nagyobb lesz a magyar válogatott a március 1. és 3. között sorra kerülő glasgow-i Fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon, mivel ennyien már teljesítették a szintet.
Az ötpróbázók 12 fős mezőnyében a fedett EB-n negyedik Krizsán Xénia meghívottként indulhat. Idén elérte a részvételhez szükséges eredményt a vb-bronzérmes Baji Balázs és Szűcs Valdó 60 m gáton, Vindics Balázs 800-on, Kovács Benjamin 3000 méteren, Kerekes Gréta és Kozák Luca 60 m gáton, a fedettpályás világbajnok Márton Anita súlylökésben, Nguyen Anasztázia 60 méteren és Wagner-Gyürkés Viktória 1500-on.
Kámán Bálint, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI-nek elmondta, 2018-as eredményei alapján Kazi Tamás (1500 m), valamint 60 méteren Sipos János és Szabó Dániel is nevezhető, de nekik még idén meg kell erősíteniük formájukat a csapatba kerüléshez. Kazi Tamás 800 méteren próbál szintet futni. Rajtuk kívül többen közel állnak a szinthez, például Nguyen Anasztáziának távolugrásban is jók az esélyei. A névsort a jövő hétvégi fedett országos bajnokság után véglegesíti a szövetség. (MTI)