Díjazták az elmúlt év legjobbjait, paraatléta az elismertek között
A férfiaknál a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándort, a nőknél a kajakos Kozák Danutát választotta a 2018-as év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). A 61. alkalommal rendezett szavazás győzteseit az M4 Sport - Az Év sportolója gálán, a Nemzeti Színházban hirdették ki, itt vehették át díjaikat a kategóriák legjobbjai. A sorrend 439 szavazat alapján alakult ki. A férfi győztes Liu Shaolin Sándornak járó díjat Tarlós István főpolgármesterrel együtt Carl Lewis kilencszeres olimpiai, nyolcszoros világbajnok amerikai atléta adta át.
"- Különleges érzés, hogy itt lehetek, először az 1984-es olimpia után jöttem Budapestre, most vagyok itt harmadik alkalommal. Fantasztikus ez az esemény, mindig is azt vallottam, hogy ha a sportot és a szórakoztatást összehozzuk, abból lehet igazi brandet építeni" - mondta, majd úgy folytatta, természetesen tervezi, hogy visszatér a 2023-as világbajnokságra is. - "Már öt éve edzősködöm, várhatóan indul néhány versenyzőm Budapesten".
A női győztes Kozák Danuta mondta: "- Sportolóként nap mint nap azért edzek, hogy a versenyen a legjobbamat nyújtsam. A díjakkal máshogy van, általában nem nyerek, most azonban ennek nagyon örülök, mert nem mindenki mondhatja el magáról, hogy megelőzte Hosszú Katinkát". Liu Shaolin Sándor és Kozák Danuta is először nyert.
A több kategóriában színpadra szólított sportolók között az Év fogyatékos férfi sportolója elismerést kapta Gelencsér Róbert atléta, aki a Szervátültetettek és Művesekezeltek X. Európa-bajnokságán, az olaszországi Cagliariban 100 m, 200 m és távolugrás versenyszámban első, súlylökés második helyen végzett. Gelencsér Róbert hosszú évek óta a szervátültetett válogatott és az atlétacsapat oszlopos tagja. Többszörös magyar bajnok, számtalan Európa- és világbajnoki cím birtokosa. Az elmúlt években rendszeres jelöltje „Az Év fogyatékos férfi sportoló” kategóriának, 2015-ben is elnyerte a kitüntetést.
A végső jelöltek között volt Mihálovits Tamás, aki szintén a Cagliariban rendezett EB-n négyszer állhatott a dobogó legfelső fokán és Ekler Luca, a berlini Para Atlétika Európa-bajnokság távolugró győztese és a 200 méter bronzérmese. A gáláról készült részletes beszámoló a mellékletben olvasható. (forrás: mti, hparalimpia.hu)