Ketten a csúcs közelében
Fedett pályás Ifjúsági és Junior OB / I. nap – Nyilatkozatok * Eredmények * Fotók
A kulturált körülmények között zajló bajnokság első napja döntően az esélyesek győzelmét hozta - több idei legjobb eredménnyel.
Az alaphangot két kiváló 60 méteres eredmény adta meg. Nguyen Anasztázia és Komiszár Kriszta száguldott a döntőben az országos csúcsért, de mindketten egy századdal elmaradtak a 7,54-es hazai legjobbtól. Ami még érdekesebbé teszi a történetet, hogy a versenyzők külön futamban érték el a 7,55-ös eredményt.
Komiszár Kriszta: - Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült összeszedni magam, mert egy komolyabb vashiány miatt majdnem egy hónapot kihagytam az alapozás közepén.
Nguyen Anasztázia: - Szerettem volna ifi csúcsot futni, de igazából nem nagyon jöttek mellettem és így nehezebb. Azért nagyon örülök az 55-nek. Majd meglesz a csúcs, van még verseny.
Gregor László: - Hajrá versennyé alakult a futás, bíztam magamban, mert gyors vagyok a végén. Örülök annak, hogy az idősebbek között is tudtam bajnoki címet szerezni.
Deák Nagy Marcell: - A mai nap csak az volt a célom, hogy megnyerjem a versenyt. Egy laza futással, ami jól esik. A következőkben még megpróbálom a VB szintet, hátha sikerül.
Loránd Lilla: - Örülök, hogy itt lehettem és hogy megnyertem a 400 métert. A vége egy kicsit zsibbadós volt, de meg vagyok elégedve. Célom a felnőtt OB-n egy jobb eredmény és nyáron a junior VB.
- Két témában szeretnék a látottak alapján néhány gondolatot elmondani – kezdte értékelését Dornbach Ildikó szakmai igazgató, aki a munkahelyi elfoglaltság miatt az első napról távolmaradó Molnár Ferenc up.kapitány „helyett” is figyelte az eseményeket. – Magáról a versenyről és a nevezési díj változás hozta helyzetről.
A színvonalat döntően a Gymnasiadén jól szerepelt versenyzők határozták meg, akik továbbra is tartják jó formájukat.
Gondolok itt a leány sprinterekre, Loránd Lillára. Könnyedén futott Gregor Laci is, aki, ha kellett volna, jobbat is tudott volna. Deák Nagy Marci egyértelműem sétált. Futása azt célozta, hogy nyerjen egy bajnoki érmet az egyesületnek.
Csak az ifikre térve, kiemelkedett a mai napon a két magasugró lány: Pásztor Mercédes és Czúth Réka. A 174 cm egyben az Ifjúsági Olimpiára kvalifikáló moszkvai verseny kiküldetési szintje is.
Pásztor tartja a formáját, Ő már ugrott idén 178 centimétert. Női hármasban jobb eredményt vártam, a verseny előtt esélyt adtam az ifi csúcs megjavítására. Továbbra is bíztató Szabó Márk versenyzése távolban.
Nem rossz eredményt ugrott, de Ő ennél többre képes. Rúdban Kiss László lépeget előre. A férfi sprint mérsékeltebb eredményeket hozott, mint a női. Akit kiemelnék még az ifi mezőnyből, az Kormányos Dani, aki 17,15 métert ért el súllyal. Jó eredmény és ezt tudja, mert a felmérésen is lökött ennyit, Ő is a moszkvai kiküldetési szint közelébe kerülhet. Ennyit az ifikről.
A junioroknál halványabb a kép. A verseny nyitószámában, a gyaloglásban Kriván Berta révén kinézett egy országos csúcsjavítás, de az első kilométere erősebb volt, ez megbosszulta magát. A női hármas itt jobb eredményt hozott, mint az ifiknél. Joó Renátó magabiztosan nyerte a súlyt Hudi Ákos előtt – aki „mint vendég” jó lökőnek számít. A 460-as rúdugró eredmény jó Kmetty Tamástól. Egyéni csúcsot ugrott távolban Fayojomi Viktor, szintén egyénit ért el Tóth Tamara súlylökésben.
Azt mindenképen szeretném megemlíteni, hogy a január elején felemelt a nevezési díjaknak az országos bajnokság szempontjából kedvező hatását láttam. Ezt a véleményemet vállalom. A szakosztályok csak azokat hozták el, akiknek helye lehet egy OB-n.
Szeretném megemlíteni azonban azt is, hogy ha nem keresik meg az edzők a lehetőségét annak, hogy azok a gyerekek, akik még nem tartanak ezen a szinten, tudjanak versenyezni – akkor probléma lehet. Ha nem találják meg a módját az Ő versenyeztetésüknek, akkor ez hosszútávon negatív tendenciákat építhet be a magyar atlétikában.
De megvannak arra az eszközök és lehetőségek, hogy felzárkóztassuk őket egy bajnoki részvétel szintjére. – fejezte be gondolatait az első napról Dornbach Ildikó.
fotó: ML