Fedett pályás verseny Veszprémben
Készülnek a fiatalok - Eredmények
A közelgő serdülő fedett pályás országos bajnokság adta az ötletet a VEDAC-nak, hogy a futófolyosó lehetőségeit kihasználva versenyt rendezzen.
A jelenlévő edzők, vezetők egyetértettek abban, hogy mivel a romló szakosztályi hátterek miatt a távolabbi versenyekre való utazások lehetősége csökken, ezért fokozott figyelmet kell fordítani a helyi, közeli versenyzési lehetőségek kihasználására.
A felkínált alkalommal kevesen, a házigazdák mellett csupán a pápaiak éltek.
Az eredmények értékelésénél figyelembe kell venni, hogy az erősen emelt kanyarú, 180 méter kerületű pálya adottságai nehezítették a fiatalok futóversenyeit. A súlylökés a dobópályát borító közel 30 cm-es hó, a gátfutás az indulók hiánya miatt elmaradt.
„- Örültünk a versenylehetőségnek – mondt Kis Károly pápai edző. - Megfelelő felmérés volt arra, hogy versenyzőink hol tartanak a felkészülésben. Más a verseny és más az edzés. A gyerekek jól teljesítettek, az eredmények bizakodással töltenek el az OB előtt.”
fotó: Stemmer I.