Ifi VB hírek
Lille, második nap délután - Döntős magyarok pénteken/ Eredmények - Fotók
Négy atlétánk lépett pályára csütörtök délután Lille-ben. A 400 méter elődöntőjébe jutott Kéri Bianka 56,97 mp-es eredménnyel fejezte be VB szereplését.
A nyolcpróbában indult két magyar fiú a középmezőnyhöz elég pontot gyűjtött: 14. Tamási Ottó/5541 p. – 18. Füredi Bence 5198 pont. Magasugrásban a 195 cm-t elérő Gerencsér Ádám nem jutott tovább. (ML)
A pénteki napon döntősöknek szurkolhat a magyar csapat. Czúth Réka magasugrásban és Pásztor Bence kalapácsvetésben finalista, Szűcs Valdó a 110 m gát elődöntőjében lép pályára.
„- Azért sikerült a 172 cm- es ugrás olyan jól, mert szeretsz esőben ugrani? – kérdezte Lille-ben Lengyák György edző a tavalyi szingapúri Ifjúsági Olimpián is szerepelt pécsi atlétát.„- Nem,én sem szeretek esőben ugrani – mondta mosolyogva Czúth Réka. - De amikor az eső leszakadt, láttam, hogy két 180-as ugró is leverte, tudtam, hogy nekem át kell ugranom, mert a minimális elvárásom volt, hogy a selejtezőből továbbjussak és összeszedtem magam."
„- Előfordult már itt néha, hogy a rendezők nem álltak a helyzet magaslatán, de amikor az eső elkezdett esni, akkor aztán igazán megkavarodtak – elevenítette fel Ferenczi Imre, Czúth Réka edzője az izgalmas pillanatokat. - A magasugró domb egyik oldalán, az ernyő alatt voltak a versenyzők, a másikon meg a versenybírók. Nem figyeltek oda, hogy Rékát már szólították, és megy az óra, amikor az indulás pillanatában felkelt a finn versenyző, majd átment és vissza Réka előtt.
Ugyan elnézést kért, de már csak 28 mp maradt az ugrásra és így az első ugrását elkapkodva leverte. Mondtam neki, hogy kapja össze magát. Amikor leszakadt az ég, már a 172 sem okozott gondot neki. A versenybírók figyelhették volna jobban a két egymás mellett levő selejtező magasugró csoportot is, mert már nem kellett volna 175-re ugratni a versenyzőket. Az esőben annyian kiestek, hogy a 172 cm elég volt a továbbjutáshoz. Bízom benne, hogy Réka a döntőben is jól fog ugrani.”
"- A fiúk kalapácsvetésének selejtezője alatt történt – folytatta Lengyák György a szubjektív beszámolót az ifi VB helyszínéről. - A lelátón, Pásztor Bence bemelegítő dobásánál, mikor a kalapács a 75 m körül landolt, címeres magyar sapkával a fejemen büszkén körbe néztem és a tekintetek között megláttam a szám világcsúcstartóját, Jurij Szedihet, - aki elismeréssel bólintott a dobás láttán.(Ekkor kért meg Káplár Jani, hogy fényképezzem le vele.)
Bence első dobását a hálóba engedte. A szám élő legendája biztató pillantást vetett felém. A második dobásnál megint találkozott pillantásunk és az öklét a levegőbe emelve, a tekintetén azt láttam, hogy „ez az". Majd megvárta, hogy a táblán megjelenjen az eredmény és távozott a lelátóról. Egy felnőtt és egy ifjúsági világcsúcstartó Lille-ben.” (LGY)
Eredmények . Rajtlista . FOTÓALBUM/LGY
foto: Lengyák Gy.