"Ameddig moccanni tudok, nem hagyom abba az edzőséget…"

Beszélgetés Etédi Endre rúdugró mesteredzővel – első rész

Etédi Endre maga is kiváló rúdugró, csúcstartó volt. Tanítványa, Bagyula István - aki1991-ben, amikor VB ezüstöt szerzett, közel volt ahhoz, hogy legyőzze Sergey Bubkát - 592 cm-rel tartja a magyar csúcsot. A mester jelenleg az Ikarus BSE-nél edzősödik. Dolgozott a világ számos pontján. Mit is keresett többek között Szaúd-Arábiában, az Egyesült Államokban? A sok téma mellett erről is beszélgetett Berendi Antal „Bandi bá-val”, a magyar atlétika mesteredzőjével.

- Komoly elismerésben részesült a MASZ Küldöttgyűlésen, ahol „100 éves IAAF oklevél” díjat kapott a Szövetségtől.

- Valóban meglepett és kifejezetten jól esett az IAAF-tól érkezett oklevél. Minthogy mostani rúdugróim színvonala legfeljebb 40-45 éve válthatott volna ki elismerést szakkörökben, ezért - úgy érzem - egy kicsi életmű-díjként fogom fel ezt.

- Hogyan is kezdődött, mikor és hol ismerkedett meg az atlétikával?

- 56 éve ismerkedtem meg az atlétikával, pécsi lakosként. Önként lementem a PVSK-pályára, Werbőczi "Szepi" bácsinál jelentkeztem: magasugró szeretnél lenni. Beálltam abba a - korombéliekből álló, 6-8 fős csoportba, ami a korszak - meg a sokkal későbbi időkre is jellemző- "verklijét" nyomta: 5 kör bemelegítés, 15 perc gimnasztika, 10 repülő.1958-ban egyik edzőtársamnak kolosszális ötlete támadt. Ugorjunk rudat! Nosza, előcipeltük a két hatalmas famércét, a lécet és a rudat. E sportszer egy amerikai acélrúd volt, hosszú, vastag és nehéz, amilyen az akkori idők világklasszis  ugróinak kellett, nem egy 50 kiló körüli 15 évesnek. Az első alkalommal - mindennemű instrukciót nélkülözve - 140 centiig vittem. De, már akkor tudtam, a rúdugrást nekem találták ki. Másnap már 210-ig jutottam, majd néhány nap múlva már igazi versenyen is indultam, az akkor még országszerte megrendezett Megyei Ügyességi CSB-n.Mezítláb (salakon!) és egy szál "gatyában" 260 cm-t ugrottam.Őrült módjára - persze, továbbra is mentor nélkül – edzettem a következő télen, hogy új szerelmemben, a rúdugrásban vigyem valamire. 16 évesen 320-ra javultam, negyedik lettem a Serdülő bajnokságon. 17 évesen 340, egy évvel később 370 volt legjobbam. Ebben az évben ifjúsági válogatott lehettem a szegedi magyar-jugoszláv viadalon. Akkori 360-am a négy induló között a leggyengébb eredmény volt. A leérkező hely homokjának szintje 20-30 centivel lejjebb volt, mint a felugrás helye, a salakpályán hatalmas lyukak tátongtak. Az elég komoly ellenszélnek és a lenyugvó nap szemből érkező vakító hatásának - úgy látszik - én tudtam legjobban megfelelni, mert első lettem, beállítva akkori csúcsomat.(360cm)Svédországban élő bátyámtól 1964-ben kaptam egy 460/69-es, barna Sky Pole-t, amely az akkori, a Nyugattól szinte teljesen szeparált Magyarország harmadik hajló rúdja volt. Néhány hónapos edzést követően, egyéni csúccsal, 430-al megnyertem az OB-t, majd - még mindig salakon futva, homokba érkezve - 442-ig javultam, ami csak 3 centire volt Miskei magyar csúcsától.Első válogatottságomra Modenában, az olasz-magyar-svájci viadalon került sor. Akkori eredményem az induló hat ugró között az 5. volt. De ennek ellenére Modenában is én győztem. Válogatott még egyszer lehettem, majd valaki rám fogta: disszidálni akarok, a továbbiakban leállítottak a nyugat felé való utazásokról.

- Ez az akkori rendszer „sajátossága” volt sajnos, de gondolom ez még inkább megedzedte Önt.

- Nem adtam fel, de ezzel az időszakkal kezdődtek a viszontagságok. Edzésbuzgalmam maximális volt, de 1965 februárjában, Magyarország - akkor egyetlen téli edzőhelységében, a Honvéd korábban lovardaként használt - salakos csarnokában eltört a lábam. A regenerálódásra ráment az egész év, ősszel is csak 430-ig jutottam. Viszont, közben az egész magyar élmezőny elrohant mellettem, ketten is 465-öt ugrottak. Vesszőfutásom jó pár évig tartott, ugyan eredményeim javultak, de mindig volt előttem 2-3 olyan ugró, akikre csak kapaszkodhattam.

- El is érkeztünk 1970-hez és az áttörés évéhez!

- Igen, 1970 szeptemberében végre utolértem az áhított rekordot, 494-re javítottam Steinhacker 491-es csúcsát. Még ebben az évben, valamint az azt követő év telén és tavaszán összesen hatszor ugrottam 490-et, és, gyakran már 480 után 5 méterre mentem, de, sajnos, sose érhettem el az áhított célt! (Ekkor a világcsúcs 544 cm volt- a szerk.)

- Élete formájában volt, de egy évvel később az a szörnyű baleset mindent megváltoztatott…

- Balszerencsémre, a gyorsabb, könnyebb közlekedés érdekében vettem egy motort, amin utazva, 1971 augusztus hatodikán elütött egy Skoda. Hosszú légi út után, fejre estem, kockakőre. 21 napig kómában voltam, háromszor is megállt szívverésem. Gerincem 6 helyen tört el, agytörzsi beszakadásaim súlyosbították helyzetemet.

Kijőve a kórházból, hónapokig küzdöttem, hogy visszaszerezzem baleset előtti állapotomat, de olyan alapgondokkal is meg kellett küzdenem, hogy még egy járdáról való lelépés is komoly egyensúlyi - probléma volt. Az izmok finomhangolását igénylő beszéd is csak évek sok-sok gyakorlásával javult.Eszeveszett módon tréningeztem, voltak nyolc óránál is tovább tartó tréningek, száz tonnáknál is több súly mozgattam meg, abban a hiedelemben, hogy segítek magamon. Először járni, később futni kellett meg tanulni, egyensúlyi gondjaim csak nagyon  lassan enyhültek. Az ilyen feltételek mellett elért 430-as eredményt - tulajdonképpen - többre értékelhetem, mint a korábbi magyar csúcsot, a 494-et.1973-ban láttam végre be, kár a további erőlködésért. Maradt az edzői munka.

- Amiben igazán kiteljesedhetett, számos siker fűződik a tanítványai nevéhez. Világ több pontján oktatta a rúdugrást. Kérem, hogy erről is beszéljen.

- Valóban, a világ sok országában edzősödtem. 1984-ben - kalandos körülmények között - elhagytam Magyarországot, az akkori szóhasználattal, disszidáltam. Utam Svédországba vezetett. Már első, ottani évemben három olyan rúdugrót neveltem, aki svéd Bajnok lett, korosztályában. Ezek közül az egyik: Patrik Stenlund később, már nem az én irányításommal, 570-ig, svéd rekordig jutott. Svédországból tartottam a kapcsolatot Bagyula Istvánnal, aki Magyarországról távozásomkor, 15 évesen már 490-et ugrott. Pisti több turnusban sokszor volt nálam, Vesterasban. Akkor a magyar csúcsot korábbi tanítványom, Salbert Ferenc 555 cm-rel tartotta, ezt a csúcsot javította meg 1 centivel Pisti, amikor egy alkalommal visszajött Svédországból.Ott tapasztaltam, sok, az átlagnál valamivel tehetségesebb svéd ifjú atléta fogadja el valamelyik USA-beli egyetem meghívását: az ottani bajnokságokon képviselje az egyetem színeit. Bagyula 1988-ban megnyerte - magyar csúccsal és ifjúsági világcsúccsal! - a kanadai Sudbury-ban rendezett Ifjúsági Világbajnokságot. Arra gondoltam, ha van egy egyetem szempontjából értékes ember, az Bagyula. Szereztem egy regisztert, amely tartalmazta az USA valamennyi egyetemének helyét, címét, profilját. Írtam csaknem 400 olyan egyetemnek - akkor még fogalmam se volt erről a témáról, ami sok mostani tehetséges sportolónak természetes törekvése, hiába, nem könnyű úttörőnek lenni – ahol kettőnket el tudtam képzelni.

- Mai fiatalok számára ez érdekesség, hisz akkor még az internetnek híre-hamva se volt.

- Igen, ezt manapság már, ahogy említettem sokkal egyszerűbben el lehetne intézni, de akkoriban ez így zajlott.A nagyszámú megkeresésre a címzettek mintegy ötöde reagált, igaz sokan csupán gratuláltak, további jó munkát kívántak. Végül, a Washingtontól 35 km-re, Fairfax-ban működő, akkor meglehetősen új alapítású George Mason egyetemmel fejlődtek odáig a kapcsolatok, hogy ősztől már Pisti ott kezdhette meg tanulmányait. Én, akkor még csak alapszinten voltam az angol nyelvben, így, mint edző, nem jöhettem számításba.

- Mihez kezdett addig, amíg nem vették fel hivatalosan edzőnek?

- Az egyetem mellett működő karbantartó brigád tagja lettem, magyarul, szemetet ürítettem, avart gyűjtöttem. Időm, viszont maradt, Bagyula mellett a többi Mason-os rúdugróval is edzettem, továbbá, foglalkoztam a 8200 pontos tízpróbázó, Rob Muzzio rúdugrásával, valamint, velem edzett a roppant tehetséges Tony Barton (232 cm. magas-, és 816 cm. távolugrás) is.Bagyula végigverte az egész amerikai élmezőnyt. 1991-ben hajszál híján - Bubka előtt! - világbajnok lett. Az 592-es magyar csúcs is ebből az évből való. Tíz legjobbjának átlaga 586.4 cm. volt. Ez azért érdekes, mert egy évvel később, Barcelonában, Taraszov, 580-al győzött az olimpián.Miután, Bagyula befejezte a negyedik évét,  visszajöttem Magyarországra. Nem edzhettünk együtt tovább, mert Pisti, egy postgraduate-kurzus kedvéért még fél évet hallgatott a Mason-on. Közben, más dolgom nem lévén, elszerződtem Szaúd Arábiába, öt évre. Ugyan, ott is több olyan atlétát neveltem, aki bajnok és csúcstartó lett, de egy - rajtam kívülálló ok miatt - egy év után felbontották szerződésemet.Következtek újabb munkahelyek. Edzőként dolgoztam Malajziában, Japánban, Új Zélandon és Izlandon. Sok helyütt neveltem bajnokokat, csúcstartókat is. 1997-ben tudtomra jutott, Csenge nevű, Svédországban született lányom rúdugró lett. Ezért, működésem színterét áttettem Göteborgba, hogy lányomat edzhessem. Mondhatom, sikerre jutottunk, mert Csenge, 12 évesen megjavította korosztálya legjobbját. Aztán, kedve elillant, nem láttam értelmét a további együttes munkának.

- Következett ismét Magyarország.

- Igen, a néhány éves svédországi kitérő után újból Magyarországra érkeztem. Bár már akkor se voltam "mai csirke", de éreztem magamban annyi tetterőt, megpróbáljam – a mai magyar, nem könnyű viszonyok közt is- megismételni, amit tettem Csepelen, 1976 és 83 között. Visszaérkezésemkor fogalmam se volt, hol és kikkel fogok dolgozni. Jobb híján, kimentem a Puskás stadion edzőpályájára, vittem rudat is magammal, évek alatt több mint 70 különböző méretű rudat szereztem be, de most ezekkel egy kicsit úgy érzem magam, mint az a süket ember, akinek egy Stradivari hegedűt adnak.Roppant módon vigyáztam, egyetlen edző se érezze, elcsábítani kívánom tanítványát, de, minthogy utcán találkozni egy tehetséggel, és őt bevonni az edzésekbe, sokkal reménytelenebbnek látszott, mintha "félkész" emberekkel próbálkoznék. Szerencsémre, volt olyan kolléga is, aki bennem nem a csábítót, inkább a segítőt látta. Így foglalkozhattam néhány emberrel, akik közül Koppány Gabi, Deli Bernadett vagy a Lendvai ikrek bajnokságokat nyerhettek, és bekerültek korosztályuk magyar válogatottjába. Ami az élvonalat illeti, Váczi János, aki hozzám 440-el került, 535-ig, Szörényi Zoltán 490-ről 545-ig, Skoumal Péter 490-ról 530-ig, Jaeger Ákos 340-ről 485-ig javult együttes munkánk nyomán, többek között.

- Milyen módszerek, elvek szerint edzi tanítványait?

- Az egyik módszerem, a „bővítés” azt jelenti, amikor egy-egy emberem eljut egy szintre,  magasabb fogást javaslok, persze, erősebb rúdon, amivel hosszabb futás, magasabb léc jár együtt. Az ugrás eme elemeinek bővítése (innen módszerem neve!) az, ami előbb-utóbb megoldhatatlan feladat elé állítja bármelyik tanítványomat. Az emberek nem szeretnek szembesülni saját képességeik határával (...) Sok évtizedes tapasztalatom szerint, e módszer alkalmas mindenkor "kitapogatni" az emberen - ott és akkor - milyen állapotban van, mennyire befogadó képes? Ezért edzéseink mindig az adott lehetőségek szerinti maximumon folynak.

Berendi Antal, Etédi Endrével folytatott beszélgetésének második része rövideseb olvasható a masz.hu-n.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.