A magyar diákválogatott újabb győzelme Varsóban

35 érem, korosztályos legjobbak  /  Eredmények

Az elmúlt hétvégén Varsóban került megrendezésre a X. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékok  versenye. A magyar csapat az elmúlt évek hagyományainak megfelelően szerepelt, és a hét válogatottat rajthoz állító nemzetközi mezőnyből kiemelkedve az első helyet szerezte meg. Mögötte a lengyel és a szlovák csapat állhatott fel a dobogóra.

A 36 fős magyar csapat 35 tagja éremmel térhetett haza, egy indulónk verseny közben megsérült, így is végig küzdötte a távot, de balszerencséjére nem harcolhatott dobogós pozícióért. Juhász Dominika harmadszor kapott meghívást a diákválogatottba, így a megnyitó ünnepségen a többi meghívott ország egy - egy képviselőjével együtt Ő vihette az Európai Unió  zászlóját.

A versenyen több figyelemre méltó eredmény született, külön említést érdemel Csuta Dorottya 600m-es síkfutásban elért 1:44.57-es, és Kovács Ferenc Soma 1000m-en elért 3:05.54-ös ideje,  mindkettő új korosztályos országos legjobb eredmény.

Köszönet és gratuláció illeti Bencsik Pált, aki tízedik alkalommal állította össze a diákválogatott csapatát. Munkáját dicséri, hogy a győzelmet jelentő kupát sorozatban negyedik alkalommal sikerült a magyar csapatnak megnyernie. A kiváló szakember Kamen-Juhos Ildikóval  és Oroszi Zsuzsannával  vezette első helyre a Diákválogatottat. A helyszínen buzdítva atlétáinkat, a versenyt megtisztelte Győr Mihály, Magyarország volt varsói nagykövete és Illés Pál Attila, a nagykövetség első titkára.

A gyerekek kiváló szervezés mellett versenyezhettek. A szállás, az étkezés és a viadal előkészítése, lebonyolítása minden igényt kielégített. „- Reméljük jövőre is részt vehetünk ezen a kiváló eseményen és hasonlóan jó eredményeket érnek el versenyzőink. A magyar csapat minden tagjának és felkészítőiknek gratulálunk!” – olvasható a Magyar Diáksport Szövetség  honlapján. (forrás: mdsz.hu

A magyar fiatalok eredményei     .     Beszámoló a versenyről/nso.hu

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.