Visszatérnek a csúcstartók a Gyulai István Memorialra
Az idén először kétnapos Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon a futószámokhoz hasonlóan az ügyességi számokban is világsztárok indulnak július 17-18-án, a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban. Kevesebb, mint egy hónappal az olimpia előtt a verseny az egyik utolsó lehetőség világszerte, hogy testközelből találkozhassunk a legnagyobb sztárokkal.
Egy év távollét utána visszatér Székesfehérvárra a 2014-es Gyulai István Memorial győztes Európa-csúcstartó Bohdan Bondarenko, aki 2,38 méterrel a verseny csúcstartója és nem mellesleg világ- és Európa-bajnok. Az ukrán atlétánál egyetlen ma is aktív versenyző sem ugrott többször 2,40 méter felett, ráadásul Bondarenko nem titkolt szándéka, hogy Rióban is maga mögé utasítsa az egész mezőnyt
Női távolugrásban ugyancsak egy versenycsúcstartó érkezik: Tianna Bartoletta (6,94 m – 2014). A 2005-ben Tianna Madison néven világbajnok amerikai hölgy tavaly ismét begyűjtötte a vb-aranyat, s már törzsvendégnek számít a Gyulai István Memorialon, ráadásul elképzelhető, hogy sprinterként is megmutathatja tudását. Tavaly csak a jamaicai Veronica Campbell-Brown tudta megelőzni 100 méteren, tavalyelőtt viszont senki. Nem kizárt, hogy ezúttal is rajthoz áll sprinterként a 4x100-as amerikai váltóval olimpiai bajnok és világcsúcstartó (40.82 mp) Bartoletta, aki 10.85 másodperces egyéni csúccsal büszkélkedhet!
Férfi diszkoszvetésben eleve adott volt egy olimpiai ezüstérmes részvétele Kővágó Zoltán révén. A Szolnoki Honvéd SE atlétája tartja a versenycsúcsot 2011-es 69,50 méteres eredményével, amellyel akkor megnyerte a legelső Gyulai István Memorialt, majd 2014-ben szintén az élen végzett. A harmadik sikerhez ismét le kell győznie egy másik rutinos dobót, az észt Gerd Kantert. A 37 éves diszkoszvető olimpiai és világbajnoki címe mellett számos érmet nyert világversenyen, de jelzés értékű, hogy a Gyulai István Memorialon még nem sikerült dobogóra sem állnia.
Jegyek már kaphatók a Ticket Express országos hálózatában, és a tex.hu oldalán. Az előnapra, július 17-re a belépés ingyenes.(szervezők)