Volt esély az elődöntőben

A második körben 110 gáton három futamot rendeztek a döntőbe jutásért Rio de Janeiroban. A szigorú továbbjutási szisztéma alapján futamonként az első kettő és a további két legjobb időt elérő atléta lépett tovább a fináléba. Baji Balázs  az erős első futamban indult, a hatos pályán rajtoló magyar gátas az idei legjobb eredmények alapján az ötödik eredménnyel rendelkezett.

A versenyszám országos csúcstartója jó rajt után (0,129)  a táv feléig igen jó pozícióban futott, de egy gátvétel-hiba után, kizökkenve a ritmusból 13,52 mp idővel a negyedik helyen ért célba. A döntőhöz idővel 13,41  mp kellett.

  "- Jól kezdődött a verseny, ott voltam az első kettő között, sajnos becsúszott egy hiba, s utána már nem tudtam visszajönni - nyilatkozta Baji Balázs az MTI -nek. - Túlságosan akartam ezt a döntőt, a technikára nem figyeltem eléggé, erőből próbáltam megoldani, s ez nagyon nagy hiba volt, ami nem fér bele a gátfutásba."  Hozzátette: a rajtlista alapján az első futam számított a legerősebbnek, s ez "tesz egy kis terhet a versenyzőkre".

- Próbáltam ezt kizárni, csak magamra figyelni, de sajnos nem sikerült” - mondta Baji Balázs, aki ugyanakkor egész éves teljesítményével elégedett lehet. "- Az olimpiai elődöntőnek is örülni kell, de én most nem tudok ezzel megelégedni. Viszont az egész évemmel boldog vagyok, hiszen egyéni csúcsot döntöttem, ami országos csúcs is egyben. Plusz Európa-bajnoki ezüstérem, úgyhogy összességében ez az év jól sikerült számomra. Sajnos négy évet kell várni a következő olimpiáig, de bízom benne, hogy az számomra realitás lehet, s dolgozom tovább keményen."

A XXXI. Nyári Olimpiai Játékok atlétikai versenyeinek szerdai programjában Pars Krisztián lép pályára,  a magyar idő szerint 16,05 órakor kezdődő B csoportban. A szint 76,50 méter – vagy a legjobb 12 eredmény.(ml, fotó: MTI)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.