Új szakmai igazgató a VEDAC-ban
Török Krisztiánt nevezték ki a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) új szakmai igazgatójának – közölte a klub ügyvezető igazgatója keddi, veszprémi sajtótájékoztatóján.
Németh Attila kiemelte: a szakember feladata a sportszakmai munka koordinálása, hatékonyságának növelése, valamint az utánpótlás-nevelés újjászervezése lesz. Jövőre a VEDAC három nagy szabadtéri viadalra szeretne sportolókat delegálni: júliusban a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), augusztusban pedig a londoni felnőtt világbajnokságra és a tajpeji Universiadéra.
Török Krisztián – háromszoros magyar bajnok gerelyhajító, a Magyar Atlétikai Szövetség dobó szakági referense – legfontosabb feladatai között az utánpótlás-nevelés fejlesztését, valamint a korosztályos és felnőtt világversenyeken szereplő atléták számának növelését említette.
Az ügyvezető igazgató újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a szakmai igazgató kinevezése összefüggésben van azzal is, hogy a négy évvel ezelőtti londoni három résztvevő után az idei, riói olimpiára egy versenyzőjük sem jutott ki, pedig 3–4 sportolójuknak reális esélye volt rá.
Németh Attila a klub kitörési pontjai között a dobószámokban a hagyományosan eredményes kalapácsvetést, a futó és ügyességi szakágakban pedig a 800 méteres síkfutást, a maratoni futást, valamint a gátfutást nevezte meg, de más dobószámokat is erősítenének a jövőben. (forrás: MTI)