Két nap a gátfutás elméletéről és gyakorlatáról
Ahogy a honlap korábban felhívta rá a figyelmet, a hétvégén Budapesten vendégeskedett az elismert brit edző, James Hillier.
A főként gátfutókkal foglalkozó szakember a Tehetségből Felnőttet program gát-szakági összetartására kapott meghívást.
A két nap alatt nem csak a programban érdekeltek élvezhették Hillier elméleti- és gyakorlati bemutatóját, nyílt volt mindenki számára.
A pénteki napon, kezdetben, a walesi származású edző ars poeticájával ismerkedhettek a jelenlévők, melynek kialakításában olyan edzőlegenda is mentorálta, mint Malcolm Arnold (többek között John Akii Bua és Colin Jackson mestere).
James Hillier nagyon alázatos edző: szerinte nem csak atlétának lenni főállású munka, hanem edzőnek is.
Ha valaki ezt a hivatást választja, a nap 24 órájában, a hét mind a 7 napján és az év 365 napján így kell élnie életét. Csakúgy, mint az atlétáknak.
Miután betekintést adott edzői szemléletének alapjaiba, kezdődött el az igazán szakmai információáradat.
A kétnapos konferencia alatt az interaktív elméleti előadások során a hallgatóság megismerkedhetett a szakember általános nézeteivel a sikeres gátasok nevelésében, valamint egyes súlyponti megközelítéseit is megosztotta a résztvevő edzőkkel, sportolókkal, érdeklődőkkel.
A pénteki elméleti előadások után legjobb gátasaink Hillier irányításával általános gáttechnikai edzésen vettek részt.
A második nap az érdeklődők kérése nyomán főként a 400 méteres gátfutásról szólt, mely után a rövid- és hosszúgátasok már külön, versenyszám-specifikusabb edzésen vettek részt.
A kétnapos konferencián résztvevők egyöntetűen nagyon hasznosnak ítélték meg a rendezvényt.
Mind az elméleti-, mind a gyakorlati részen el tudtak lesni hasznos gondolatokat, gyakorlatokat.
Viszont az is megerősítést nyert, hogy a sikerhez kizárólag kemény munkával kikövezett úton lehet eljutni!
Az előadások során gátfutóink segédkeztek a fordításban.
Ezúton is köszönjök Zajovics Nórának, Koroknai Tibornak és Baji Balázsnak a segítséget! Kámán Bálint írása