Sasvári Gizella  1960, Róma - Molnár Flóra  2016, Rio de Janeiro. Két olimpikon, mindketten Nagykanizsáról, akik 56 év különbséggel jártak a világ legnagyobb sporteseményén.

Sasvári Gizella 1960-ban a Nagykanizsai Bányász SC versenyzőjeként szerzett jogot az olimpiai indulásra és Rómában 2:08,0 perccel a 800 méteres síkfutás döntőjében a hetedik helyén végzett. Ezzel minden idők egyik legsikeresebb magyar középtávfutónője az olimpiákon. Molnár Flóra, a Dél-zalai Vízmű SE úszója 2016-ban Rio de Janeiróban az 50 méteres gyorsúszásban 25. lett, de nem sok kellett a középdöntőhöz.

Csütörtökön Szombathelyen találkoztak először. S milyen nagyszerű dolog is a sport: kis túlzással mindent tudtak egymásról. A nagy találkozás ötletében és megszervezésében Molnár Ferenc, Flóra édesapja volt a „ludas", hogy Nagykanizsa első és második olimpikonja személyesen is találkozzon egymással. S hogy milyen volt ez a randevú? Olyan, amelyet előre elképzeltek: közvetlen, örömteli és egy picit könnyes is...

A 84 éves Csókáné Sasvári Gizella - s ebben most semmi túlzás nincs - fiatalos lendülettel nyitott ajtót a vendégeknek. Gizi néni. aki 10-15 évet simán letagadhatna, már várta, hogy a 18 esztendős Molnár Flórát személyesen is megismerje, aki virággal és ajándékkal érkezett.

„- Az nagy meglepetés volt, amikor megkerestek a találkozó ötletével, hiszen erre nem számítottam. Persze azt tudtam, hogy Flóra ott volt az olimpián, hiszen eljutott a hír hozzám, hogy 1960 után ismét volt olimpiai indulója Nagykanizsának. Ha pedig szorgalom van és kitartás, minden további nélkül leszel még első is” -fordult Gizi néni Flóra felé.

A Szombathely belvárosában található harmadik emeleti lakásban gyorsan, minden zökkenő nélkül indult be a beszélgetés. Gizi néni láthatóan örült a tegnapi napnak, jó házigazda lévén még ebéddel is várta a vendégeket. A találkozó megszervezésében nagy szerepe volt a kanizsai Lengyák Györgynek, aki ma a Szombathelyi Haladás edzője és a MASZ utánpótlás szakreferense. Ő szintén elkísérte a vendégeket Gizi nénihez, akivel rendszeresen tartja a kapcsolatot.

Molnár Flórához fordulva azt kérdeztük: mit jelent számára, hogy végre találkozhatott a nagy előddel. „- Örülök és nagy megtiszteltetés, hogy én lehettem a második olyan sportoló, ráadásul 56 év után, aki kanizsai színekben kijutott az olimpiára. Még annak is utánanéztem, hogy a döntő előtt alig evett, annyira izgult odakint Rómában, ugye így volt Gizi néni?” - kérdezte a házigazdát Molnár Flóra.

„- Tényleg így volt, ráadásul 39 kiló voltam, a szél majdnem elfújt...” - mosolyodott el Gizi néni, akit talán egy kicsit meglepni kívánt kérdésével Molnár Ferenc, hogy mikor járt utoljára Kanizsán, de azonnal érkezett a válasz:”-  Hát két hete. Tartom a kapcsolatot a régi sporttársakkal, ha tudom, meglátogatom őket.”

Ma már más a sport, mint volt akkor, de jó volt hallgatni Gizi nénit, ahogy beszélt. És azt is jó volt látni, hogy vidám, bár egy alkalommal egy kicsit elpityeredett… „- Én reggel ötkor keltem mindennap, mentem edzeni, mert héttől dolgoztam rendesen, mint mindenki. Ezért volt annyira csodálatos, hogy ott lehettem Rómában és a döntőben futhattam” - nos ekkor morzsolta el azokat a bizonyos könnyeket...” - Mert én sem gondoltam, hogy kijutok. Ha csak kicsivel voltam jobb a pestieknél, nekem mindig bizonyítani kellett. Engem is hívtak a Honvédhoz, de kötődtem Kanizsához.”

„- A szüleim annyit tettek értem, hogy nem hagyhattam ott őket. Tudják mit sajnálok? Nem maradt egyetlen fotóm sem az olimpiáról. Az évek során kérték kiállításokra, meg albumokhoz, aztán valahogy sosem kerültek vissza...” Az 1963 óta már Szombathelyen élő Csókáné Sasvári Gizellának Nagykanizsa polgármestere, Dénes Sándor  is elküldte a város ajándékát a találkozó kapcsán, aminek szintén örült Gizi néni. Az viszont nem hagyott bennünket nyugodni, honnan van meg ez a frissessége 84 éves kora ellenére is.

„- Nézzék, én sajnálom azt, aki nem sportol... - mondta Gizi néni komolyan. - Annak idején ennek köszönhettem, hogy világot láthattam, ami szép volt. Reggelente ma is tornázgatok, az embernek nem szabad elhagynia magát, mert akkor eltesped. Itt a házban sokszor a hatvan-hetven évesek nem hiszik el mennyi idős vagyok. Olyankor mindig mondom nekik: adjam a személyimet?” (Kerkai Attila/zaol.hu írása alapján)