Halász Bence kapta a Németh Pál díjat
Családias légkörben került megrendezésre december 28-án a Szombathelyi Dobó SE - Németh Pál Dobó Akadémia több mint ötven évre visszatekintő hagyományos, évzáró ünnepsége, ahol korosztályonként az egyesület legjobb versenyzőit serleggel jutalmazta az klub vezetése.
A korcsoport eredményes atlétáit díjazó eseményen a felnőtteknél a 2016-ban háromszoros országos bajnok, U23 Dobó EK ezüstérmes Gyurátz Réka és az év során Dobó EK győztes, olimpiai döntős magyar bajnok Pars Krisztián kapta meg az Év legjobbja elismerő címet.
Január 9-én már nyolc éve lesz, hogy elhunyt Németh Pál mesteredző, a Dobópápa. Halála óriási veszteség volt az általa felépített műhelynek, a Dobó SE-nek és az egész magyar atlétikának. Emlékét Vas megyében a róla elnevezett díj is őrzi. amely most hagyományt teremtően, az ünnepi összejövetelen került átadásra.
A 2009-ben a Lengyák fivérek által alapított Németh Pál Vas Megyei Utánpótlás Örökös Vándordíjat a junior világbajnok Halász Bence vehette át, aki megkapta a korcsoport egyesületi legjobbjának járó elismerést is. Különdíjat kapott a junior VB 4. helyezett Rába Dániel. (infó: Dobó SE)