Szécsényi József 85 éves
A sporteredményeivel, az elméleti atlétikával, tudományos tevékenységével kimagasló eredményeket elért Prof Dr.Szécsényi József nyolcvanötödik születésnapját ünnepli.
Egy korszak, az ötvenes-hatvanas évek meghatározó magyar diszkoszvetőjeként többek között EB bronzérem, Universiade győzelem, olimpia negyedik és ötödik helyezés,
kilenc magyar bajnoki cím, nyolc csúcsjavítás – köztük első magyarként hatvan méter felett: 60,66 m – fűződik egyedülálló pályafutásához.
Az ötven válogatottságot hozó versenyzői évek után, egyetemi tanári munkája során a TF-en Szécsényi József generációk sorát oktatta a testi nevelés, a sportág szakszerű és hatékony művelésére
– de nevéhez eredményes edzői munka is fűződik, az évtizedek során sok élvonalbeli diszkoszvető munkáját irányította.
„- Edzői, pedagógia pályámon a tanítványokkal szemben alapvető elvárásom volt, hogy: tanulni!
Félműveltekkel nem lehet eredményesen foglalkozni. Fontosnak tartom azt a tételt, hogy a versenyző mindig igazat mondjon az edzőnek!
Meghatározó számomra a megfelelő kommunikáció, egymás között is és kifelé is.” – vallja edzői hitvallását a Tanár úr.