Születésnapját ünnepli Rudasné Antal Márta, a Vasas SC olimpiai ezüstérmes gerelyhajítója/1964 Tokió.  A klub 17 éven át eredményes versenyzője - aki nyolcvanadik évét töltötte be -  három olimpián, két Európa bajnokságon volt döntős, ötször nyert magyar bajnokságot. Korának kiemelkedő atlétája egy régebben megjelent interjúban így emlékezett legnagyobb sikerére:

– Hogyan került az atlétikai pályára?

  – Egy barátnőm által, aki levitt a Vasas Pasaréti úti pályájára, ahol éppen a gerelyhajítók tartottak edzést. Én is megpróbálkoztam gerelyezni, és Várszegi József, aki pályafutásom során végig az edzőm volt, látott bennem tehetséget. Gyorsan ifiválogatott lettem, és hamar bekerültem a felnőttválogatottba…

- Milyen célt tűzött maga elé, mielőtt kiutazott a tokiói olimpiára?

– Edzőm, Várszegi Jóska bácsi az elutazás előtt adott nekem egy kis kockás füzetet, amibe leírta, hogy melyik nap mit és hogyan kell csinálnom. A döntő napján reggel kinyitottam a füzetet, és az volt leírva, hogy gyakorolja a dobogóra felállást. Fogalmam sem volt először, hogy mit jelent. De hát aztán rájöttem.

- Olyannyira sikerült gyakorolnia, hogy meg sem állt a második helyig.

– Az az eredmény részben szerencse, részben pedig balszerencse. A délelőtti selejtezőben a szovjet Gorcsekova világcsúcsot dobott, én meg a harmadik helyen jutottam a döntőbe. Aztán a fináléban az akkor tizenhét éves román Michaela Penes már az első sorozatban túldobta a hatvan métert. Mint később kiderült, aranyat érő dobás volt. …

– Nyilván akkor ott örült az ezüstéremnek, de később sem volt csalódott, hogy nem jött össze az arany?

– Érdekes, akkor ott, Tokióban nem bántott, sőt boldog voltam, örültem az ezüstéremnek is. Később azért rám jött a hiányérzet, de hát már minden okoskodás felesleges volt, meg felesleges ma is. (forrás: magyarhírlap.hu – 2014)