Két országos csúcs vasárnap / Bp. Honvéd: nyolc bajnokság
Vasárnap a BOK csarnokban nemzetközi szinten is magasan jegyzett országos csúcsnak tapsolhatott a szakértő közönség. A belgrádi fedett EB-re készülő Baji Balázs 60 gáton 7,53 mp-re javította a hétközben Lengyelországban elért 7,54-es eddigi, szintén rekordot jelentett legjobbját.
Baji Balázs: „- A felkészülésem közel sem volt ideális, az Állatorvostudományi Egyetem utolsó féléve, a gyakorlatok, a szakdolgozat, az államvizsga, ha óriási terhet nem is tett a vállamra, de nagyon sok munkával, idővel és energiával eltelt időszak volt. Sok kompromisszumot kellett kötnöm és nem az atlétika javára. Ezért kissé félve is mentem neki a fedett idénynek. Az említett időszak után nem bíztam abban, hogy ilyen legényes lesz.
Egy kis düsseldorfi megingás után beindult a szezonom, és sorozatosan lepem meg magam az eredményekkel, minden egyes futás után meglepődöm, mennyire jól sikerült. Biztos, hogy benne van az elmúlt évek munkája és besegít a tavalyi jól sikerült felkészülés is. Elkerültek a sérülések, tudom az éveket egymásra építeni, és már rutinosnak is mondhatom magam. Sokat tudok technikailag kompenzálni, a gátfutás a jó fizikum mellett nagyobb mértékben a technikáról szól.
Belgrádban erős mezőny lesz, gyakorlatilag ezzel a mai eredménnyel az ötödik-hatodik vagyok az európai ranglistán, komoly idők vannak, de annyira nem nagyok a különbségek, hogy ne lehessen reményem egy jó eredményre. Bíztatóak az utóbbi futások, nem gondolom, hogy ezt a formát elveszíteném két hét alatt. Nem igazán szeretnék tervezni, de mindenképpen szeretném a formámat, az időt tovább javítani. Ha ez sikerül, bármi megtörténhet. Eddig idén mezőnyben és egyedül is tudtam jó 60 gátat futni, úgy érzem, az önbizalmam most a helyén van.”
A 15 lebonyolított versenyszám még egy felnőtt csúcsot hozott. A Bp.Honvéd 4x400-as váltója Nádházy Evelin, Kaptur Éva, Sajtos Anna, Zsivoczky-Farkas Györgyi összeállításban 3:43.51 perces idővel ért el országos rekordot/ régi 3:47.77 p. Bp.Honvéd, 2010
Fedettpályás ifjúsági csúccsal végzett a távolugrás negyedik helyén a tatabányai Salamon András/2000 724 cm – és a hétvégén két 16 év alatti fiatal ért el eddigi legjobb eredményt: a 60 méteren ezüstérmes Illovszky Dominik/ 2002 - 6.86 mp és a 3000 méteren negyedik Horváth Karolina/ 2002 - 9:45,41
A két nap alatt a 26 bajnoki címen 13 szakosztály osztozott - legtöbbet, nyolcat a Bp,Honvéd atlétái vihettek haza. Három első hellyel gazdagodott a DSC-SI éremtára és négy klub nyert két aranyérmet: a TFSE. a Kopp Békéscsabai AC, az FTC és a Győri AC. Az egyéni bajnoki címeknél két hölgy duplázott: a rövidtávfutó Nádházy Evelin (a váltóval együtt három arany!) és távfutó Kószás Kriszta. Egy egyéni és egy váltó első helynek örülhetett Zsivoczy-Farkas Györgyi.
A vasárnapi versenyszámokról:
Férfi 200 méter / Az egyéni csúcsot futó Pálmai Márk mögött idei legjobbal lehetett dobogóra állni. 1 Pálmai Márk 1998 Bp. Honvéd SE 21.77 PB - 2 Bézsenyi Gergely Viktor 1991 Bp. Honvéd SE 21.86 SB - 3 Győri Árpád 1997 DSC-SI 22.15 SB
Férfi 800 méter / A jó iramú futás végén az EB-re készülő Vindics Balázs győzött a szintet idén már megközelítő Kiss Gergő előtt. 1 Vindics Balázs 1994 Bp. Honvéd SE 1:49.26 - Kiss Gergő 1995 VEDAC 1:50.13 - 3 157 Együd Máté 1996 TFSE 1:51.49
Férfi 3000 méter / Figyelemre méltó egyéni csúccsal és az EB szinten belül ért célba Kovács Benjamin, aki a nyári felkészülés folyamatossága érdekében a belgrádi téli kontinens bajnokságot kihagyja. 1 Kovács Benjámin Ádám 1995 Bp. Honvéd SE 8:01.26 PB - 2 Szögi István Dániel 1995 VEDAC 8:12.69 PB - 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 8:18.90
Férfi 60 méter gát /Baji Balázs kiemelkedő eredményének értékét növeli, hogy a döntő mezőnye harmadikra jött el, a szintén belgrádi szintes Szűcs Valdót szabálytalan rajt miatt kizárták. 1 Baji Balázs 1989 Békéscsabai AC 7.53 NR - 2 Kemenes Ákos 1996 Bp. Honvéd SE 8.52 SB - 3 Rády Zoltán 1995 Dunakeszi VSE 8.60 SB
Férfi Rúdugrás / a hazai rúdugrás térképére feliratkozó Bonyhád első fedettpályás bajnoka, Böndöcs Dániel egyéni csúccsal győzött. 1 Böndör Dániel 1998 AC Bonyhád 4.80 PB - 2 Horváth Márton 1995 MTK Budapest 4.70 SB - 3 Simonváros Csanád 1999 Gödöllői EAC 4.60 =PB
Férfi Távolugrás / A végig vezető Virovecz István ötödikre érte el győztes eredményét. 1 Virovecz István 1989 FTC 7.71 - 2 Bánhidi Bence 1989 POSTÁS SE 7.40 SB - 3 Pál Robin 1991 NYSC 7.38
Férfi 4x400 méter / Változatos verseny után ért elsőként célba a debreceniek csapata. 1 DSC-SI 3:20.67 / Győri Árpád Győri Árpád 1997 - Gutema Emanuel 1986 - K. Nagy Tamás 1998 - Koroknai Tibor 1990 * 2 Haladás VSE 3:21.77 / Boda Boldizsár 1998 - Kása Tibor 1987 - Galambos Martin 2000 - Kemény Dávid 1995 * 3 Titán TC 3 :26.32 / Várady Bálint 1998 - Nagy Ábris 2000 - Kovács Gergely 1999 - Fekete Gábor 1998
Női 200 méter / Ranglistavezetőként biztosan nyerte a versenyszámot Nádházy Evelin a télen bíztató formát mutató Ferenczi Melinda előtt. 1 Nádházy Evelin 1995 Bp. Honvéd SE 24.59 - 2 Ferenczi Melinda 1997 ZALASZÁM-ZAC 24.81 - 3 Molnár Janka 2001 Budafoki MTE 25.03 PB
Női 800 méter / Kéri Bianka a rajthoz állt mezőnyből kiemelkedve, egyedül jó iramot futva nyert. 1 Kéri Bianka 1994 VEDAC 2:06.02 - 2 Takács Eliza 1998 Győri Atlétikai Club 2:18.16 - 3 Tóth Virág 1996 DOVASE 2:25.65 SB
Női 3000 méter / Az erős hazai mezőny változatos versenyt vívott, az 1500 méterhez hasonló Kószás Kriszta – Bőhm Lilla befutóval. 1 Kószás Kriszta 1994 Győri Atlétikai Club 9:35.72 PB - 2 Böhm Lilla 1994 Bp. Honvéd SE 9:36.28 PB - 3 Tóth Lili Anna 1998 DOVASE 9:41.64 PB
Női 60 méter gát / Színvonalas verseny és igen szoros befutó után Kerekes Gréta ezredekkel előzte meg klubtársát Kozák Lucát. 1 Kerekes Gréta 1992 DSC-SI 8.30 - 2 Kozák Luca 1996 DSC-SI 8.30 - 3 Sorok Klaudia 1998 Győri Atlétikai Club 8.32 U20-NR
Női Magasugrás / Nemzetközi szintű összetett versenyzőink vitték a prímet, Zsivoczky-Farkas Györgyi győzelmet érő és Krizsán Xénia ezüstérmes idei legjobbja bíztató a fedett EB előtt. 1 Zsivoczky-Farkas Györgyi 1985 Bp. Honvéd SE 1.80 SB - 2 Krizsán Xénia 1993 MTK Budapest 1.74 SB - 3 Kárpáti Enikö Kata 2001 Psn Zrt 1.70 =PB
Női Hármasugrás /A mezőnyből kiemelkedő Hoffer Krisztina biztosan győzött. 1 Hoffer Krisztina 1990 TSC-Geotech 13.08 SB - 2 Indaia Ivett 1992 Szekszárdi Sportközpont Nkft. 11.95 SB - 3 Gyurka Borbála 1998 Favorit AC 11.94
Női 3000 méter gyaloglás / Az olimpikonok vezetésével élvezetes versenyt vívtak az indulók, Kovács Barbara a hajrában döntötte el az első helyet Récsei Ritával szemben. 1 Kovács Barbara 1993 Békéscsabai AC 13:03.53 PB - 2 Récsei Rita 1996 Bp. Honvéd SE 13:03.66 PB - 3 Torma Anett 1984 Kaposvári AC 13:09.51 PB
Női 4x400 méter / A Honvéd négyese végig lendületes futással megjavította az abszolút legjobbat is jelentő – régebbi klubtársaik által felállított - egyesületi rekordot. 1 Bp. Honvéd SE 3:43.51 NR / Nádházy Evelin 1995 - Kaptur Éva 1987 - Sajtos Anna 1996 - ZsivoczkyFarkas Györgyi 1985 * 2 VEDAC 3:52.67/ Göncz Anna 1997 - Csorba Eszter 1997 - Renkó Evelin 1999 - Kéri Bianka 1994 * 3 ARAK UP Akadémia 3:54.2 / Budai Boglárka 1999 - Punk Adrienn 2000 - Darabos Aliz 1999 - Mátó Sára 2000 (ml)