A Sport legyen a Tied program bemutatkozott Salgótarjánban is

Érdeklődő diákokkal, és sportágukat bemutató egyesületekkel telt meg a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok kedden, ahol az EMMI és az MDSZ által közösen szerevezett, az egész országot felölelő A Sport Legyen a Tied!  programsorozat városi bemutatójára került sor. Az eseményen az atlétika is képviselte magát.

  ”- A rendelkezésünkre állt nem túl nagy területet három részre osztottuk, így az érkezőket is három csoportra tudtuk osztani – mondta a lebonyolításban jelentős részt vállalt Salgótarjáni AC képviseletében Bakos László. - Volt helyből távolugrás (a világcsúcs megjelölve), kis futás a gátak fölött, és célba dobás szivacsgerellyel. Így három szakágba is bepillantást nyerhettek a kicsik. A Kodály Tagiskolából kaptuk kölcsön a szükséges sportszereket, a rendezvényre készíttettünk 500 szórólapot, aminek nagy részét a nap során szét is osztottuk. Félmaratoni csúcstartónk, Kadlót Zoltán mutatta be a sportágat, az egyesületet a gyereknek, és saját példákon keresztül tette érdekessé a bemutatkozásunkat.”

A program országjárása során a jelenlegi tanítási félévben még négy helyszínen/ Vác, Székesfehérvár, Békéscsaba és Pécs  lesz jelen az atlétika a központi eseményeken, Illetve számos helyi rendezvény is lebonyolításra kerül majd harminc iskolában, ott, ahol idén részesülnek KA eszközcsomag kihelyezésben az EMMI által életre hívott „Sport Legyen a Tied” program segítségével.

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.