Az ezüstéremmel teljes a kollekció

Márton Anita a londoni atlétikai VB dobogóján / Videó

Csütörtökön délután a londoni Olimpiai stadionban – már szép, napos időben - ünnepélyes keretek között kapta meg Márton Anita  az előző napi, emlékezetes súlylökő VB döntőben nyert ezüstérmét. A szakág kiemelkedő eredményességű versenyzője, Eperjesi László  tanítványa, ezzel a szépen csillogó medállal teljessé tette a világversenyeken nyert érmeinek kollekcióját.

Az olimpiai bronzérmes dobó csütörtökön az MTI-nek elmondta, a késő esti verseny, a doppingellenőrzés és az ünneplés miatt alig három-négy órát aludt, s folyamatosan "pörögtek a gondolatai".

"- Nem volt egyszerű helyzet, hiszen az utolsó sorozatban a negyedik helyről sikerült feldobni magam a dobogóra" - nyilatkozott a Békéscsabai AC atlétája, aki 19,49 méterrel  lett második. Hozzátette, mivel egész nap esett, számítottak rá edzőjével, hogy végig esőben kell versenyeznie.

"- Nem örültem neki, mert ilyenkor nagyon csúszik a golyó. Sok múlik azon, ki hogyan tudja kezelni ezt a helyzetet, a stadionban 14 fok volt, ami több mozgást igényel két dobás között. Igyekeztem magam melegen tartani.

Szerencsére a stadion teteje a kanyarban fedett helyet nyújtott, de csinálhatták volna kicsit hosszabbra, mert három méterre a körtől ért véget, így esőben kellett dobni" - fogalmazott Márton Anita, jelezve, az eső inkább a forgó technikával dobó versenyzőknek jelent hátrányt, amilyen ő is, a többség becsúszó technikával lök.

Márton Anita éremesélyesként érkezett a VB-re, 19,63 méteres idei eredményével a harmadik volt a nevezési listán.  "- Heten rendelkeztünk 19 méter fölötti eredménnyel, de igazából rajtam kívül négyen tűntek dobogóesélyesnek, három amerikai és a kínai lány. A három amerikaiból egy kiesett a selejtezőben, egy másikon látszott, hogy nincs jó formában.

A győztes Gong idén már dobott 20 méter felett, közel 21 méter az egyéni csúcsa, így nem meglepetés az elsősége" – mondta a VB ezüstérmese, aki kiemelte, összességében teljesen elégedett az eredménnyel. Esőben még sosem dobott ekkorát, bár úgy érezte, 19,87 méteres egyéni csúcsát - amely országos rekord - is képes megdönteni. Hangsúlyozta, ezt még idén szeretné megjavítani.

Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: olimpiai bronzérmes volt Rio de Janeiroban 2016-ban; ezüstérmet szerzett fedett VB-n; ezüst- és bronzérmes szabadtéri EB-n; kétszeres fedett pályás Európa bajnok; győzött téli Dobó Európa Kupán és többször volt a legjobb nyolc között felnőtt és up. világ- és Európa bajnokságokon. Súlylökésben és diszkoszvetésben 22-szer nyert magyar bajnokságot és kilencszeres fedett pályás OB győztes. (forrás: MTI / foto: Getty Images for IAAF, IB))

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.