Éremesélyes EYOF csapatban bízik a sportág

Gyulai Márton főtitkár a csapat felkészüléséről, a győri fejlesztésekről

Győr a házigazdája július 23. és 29. cközött a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF). Az atlétikai versenyeket a Radnóti utcai új sportkomplexumban rendezik, ahol 36 versenyszámban avatnak bajnokot. Az egyes nemzeteket maximum 24 sportoló képviselheti, de a nemek elosztása nincs meghatározva. Az olimpia.hu-nak a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, Gyulai Márton  beszélt a részletekről.

„- Szeretnénk eredményes atléta-válogatottat szerepeltetni az EYOF-on. Lengyák György utánpótlás-referens vezetésével 2015 őszén elindítottuk az EYOF 2017 Programot, ami kifejezetten az érintett, azaz 2001-2002-ben született kiemelt atléták és edzőik bevonásával működik. A 2015 őszén rendezett három napos dunavarsányi tábor, a 2016 áprilisában, a Tatai Olimpiai Központban tartott 2017 EYOF szűrő-felmérő tábor; majd a versenyidény után, a felkészülési időszak kezdetén, október közepén a székesfehérvári összetartás mind a sikeres felkészülés részei voltak.

Utóbbin már 45 atléta és edzőik vehettek részt. A nyári, győri EYOF-hoz közeledve tavasszal és nyáron is lesz még egy tábor, illetve folytatódnak a gyógytorna-szűrések, és szükség esetén a kezelések. A tavaszi még egy bő keret, a nyári viszont már a tervezett indulók számára lesz megrendezve. Természetesen minden érintett edzőt is meghivunk és tartalmas program várja a résztvevőket” - tájékoztatott a bobsportban kétszeres téli olimpikon (2002 és 2006) sportvezető.

Gyulai Márton  azt is elmondta, a versenyen indulók neveivel még nem szolgálhatnak. „-Abban mindenki biztos lehet, hogy erős, érmekre esélyes versenyzők képviselik majd Magyarországot júliusban Győrben” – tette hozzá a sportdiplomata, aki tagja a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának, valamint az Európai Atlétikai Szövetség Tanácsának és Fejlesztési illetve nevelési bizottságának… A Gyulai Mártonnal az olimpia.hu-n megjelent teljes beszélgetés a mellékletben olvasható.

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.