Hazánkba látogatott az Európai Atlétikai Szövetség elnöke

Csütörtök délután több napos látogatásra hazánkba érkezett Svein Arne Hansen, az Európai Atlétikai Szövetség (EA) elnöke, aki pénteken reggel Gyulai Márton  MASZ főtitkár kíséretében találkozott Sárfalvi Péter helyettes államtitkárral. A tartalmas egyeztetés során a felek többek között megbeszélték azokat a kihívásokat, amelyekkel a folyamatosan változó világunkban a sportágnak nap mint nap meg kell küzdenie. A beszélgetés zárásaként egyetértettek abban, hogy a hazai atlétikának égető szüksége van egy modern és minden igényt kielégítő fedett létesítményre, hiszen ennek hiányában nem biztosítható a sportág további fejlesztése, illetve csökken megtartó ereje is.

A nap további részében a házigazdák egy rövid tájékoztatást nyújtottak az EA elnökének a 2018. évi U18-as győri kontinensbajnoksággal kapcsolatos fejleményekről, melynek részeként szövetségünk főtitkára kiemelte, hogy a jövő évi esemény sikeres megrendezése azért is presztízskérdés hazánk számára, mert ezzel Magyarország lesz az első az EA 51 tagországából, amely minden fontos európai atlétikai esemény házigazdájának vallhatja magát.

A napi program befejezéseként Svein Arne Hansen  egy közel 20 éves időszakot tört meg azzal, hogy rövid látogatást tett a MASZ irodájában, mivel az Európai Atlétikai Szövetség vezető tisztségviselője– a szabadtéri Európa-bajnokság kapcsán – legutóbb 1998-ban, Carl Olaf Homén  személyében tisztelte meg szövetségünk székhelyét. Rutkovszky Ede ügyvezető igazgató írása

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.