Hetedik hely 10 000 méteren, három dobóatlétánk a döntőben

U23 EB, Bydgoszcz – csütörtök

Az U23 EB első napján, a 10 000 méteres döntőben a jó erőbeosztással futó Bicsák Bence  hetedik helyen ért célba. Az este félhétkor rajtolt 25 körös fináléban 19 atléta állt rajthoz, a figyelemre méltó helyezést elért pécsi futó – az idei magyar bajnokság bronzérmese – 29:54,82  perces idővel végzett a legjobb nyolc között.

Az első napon három magyar dobóatléta kvalifikálta magát a döntőbe. Koradélután a gerelyhajítók „B” csoportjában versenyző Rivasz-Tóth Norbert - hasonlóan a délelőtt továbblépett kalapácsvetőinkhez: Halász Bencéhez és  Pásztor Bencéhez  – elsőre túldobta a szintet/74,00 m  és 74,99-el  biztosította helyét a szombati fináléban.

A hétpróbázó Szabó Beatrix  a nap második felében 10,50 méter lökött súllyal és 26,55 mp-et futott 200 méteren. Négy szám után 2906 ponttal várja a pénteki folytatást/28.

 A délutáni programban szereplő selejtezőkben a gerely mellett még hat versenyszámban voltunk érdekeltek. A pályára lépett magyar atléták nagyrésze megközelítette idei legjobbját, de elért eredményeikkel nem jutottak tovább.

Jankovics Dániel  211 cm-t ugrott magasban – Szűcs Krisztina  385 cm-t rúdban; Bajnok Eszter  12,95-el fejezte be a hármasugrás selejtezőjét; Osváth Krisztina  hajrája 2:09,07 -et eredményezett 800-on; a sokáig vezető Kovács Benjamin  3:44,87-et futott 1500 méteren;  Somogyi Anett  10:51,32-vel ért célba 3000 akadályon. A második napi programban 11 atlétánk szerepel. Nagy részük megkezdi versenyét, két kalapács-döntősünk: Halász Bence és Pásztor Bence pedig  17,42 -től már helyezésekért lép a dobókörbe.

Délelőtt  változóan felhős, húsz fok körüli hőmérsékletben követték egymást a versenyszámok Bydgoszczban, az U23 EB nyitónapján. A már sok jelentős versenynek helyszínt adott stadionban öt magyar atléta lépett pályára a nap első felében.

A kalapácsvetés "A" selejtező csoportjából első dobásával jutott a versenyszám péntek délutáni döntőjébe Halász Bence/70,14 m Q – szint: 67,50 m. A második csoportban két versenyzőnk állt  dobókörbe. Pásztor Bence  szintén elsőre érte el döntőt érő 70,22 méteres eredményét - így a selejtezők után két magyar kalapácsvető található a jegyzőkönyv élén. Horváth Bálint  60,85 méteres dobással fejezte be EB szereplését.

Megkezdte a hétpróbát Szabó Beatrix, aki a 31 indulót rajthoz állító versenyszámban a délelőtt folyamán 100 gáton 15,14 mp  – magasban 163 cm eredményt ért el.  A férfi 100 méter hat előfutamából az ötödikben rajtolt Szabó Dániel, aki 10,68 mp-vel ért célba – a továbbjutáshoz 10,63 mp Q kellett.

 Az U23 EB élő közvetítésben látható az EA honlapján és ugyanott követhetőek az eredmények is. (ml)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.