Húszévesen a világbajnoki döntőben

16.IAAF Atlétikai Világbajnokság, London / Videók

A kalapácsvetés döntőjébe húszévesen, életkorát tekintve nem mindennapi bravúrként bekerült Halász Bence 74,45 méteres  dobásával helyt állt napjaink felnőtt világklasszisai között a szám fináléjában. A tavaly még többnyire hat kilogrammos junior szerrel versenyző szombathelyi atléta harmadikra elért kísérletével a VB rangos 11. helyén végzett. A mezőny minden tagja 80 méter alatt maradt. Harmadik világbajnoki elsőségét szerezte Pawel Fajdek/79,81 m, az élcsoport  78-77 méter körül teljesített.

- A selejtező előtt azt mondta, teljesen nyugodt. Ez megmaradt a döntőre is? – kérdezte a verseny után a Nemzeti Sport munkatársa Halász Bencétől..
- Szerencsére igen, de azért a zabszem ott volt a helyén, miután az első két dobásom nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna…De így is elégedett vagyok, nagyon fiatalon be tudtam magam verekedni a tizenkettes döntőbe. Ez volt a célunk a kiutazás előtt, és ezt teljesítettük is.

- Múlt pénteken volt húszéves, meglepődött, hogy ilyen fiatalon a fináléban küzdhet?
- Ez feldobja az embert, mert úgy gondolnak rá, hogy ez a fiú a jövőben bizony tényező lehet! Tényleg nagy dolog ez ennyire fiatalon, mert ebben a sportágban nagyon meghatározó, hogy milyen fizikai állapotban van, mennyire erős, és én itt ebből a szempontból még „kisgyereknek” számítok. Két év múlva már felnővök a feladathoz!

- Formában tudott maradni a fő verseny, az U23-as Európa-bajnokság után?
- Miután győztem az EB-n, úgy voltunk vele, hogy itt már én akárhányadik is leszek, azzal is csak nyerhetek. Nem volt veszítenivalóm! Lehet, hogy máskor egy tizenegyedik hely után könnyes szemmel jönnék le a pályáról – de most csak mosolygok!

A VB szombati napján magyar atléta nem indul a versenyeken. Legközelebb a zárónap délelőtti programjában szurkolhatunk gyaloglóinknak. 50 km-en Helebrandt Máténak - 20 km-en Kovács Barbarának, Madarász Viktóriának és Récsei Ritának.  (forrás: nemzetisport.hu, Vincze Szabolcs / ml)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.