Juhász Balázs és Kácser Zita győzött Szombathelyen

OB 10 km utcai a IV. Futófesztiválon

Szombathelyen került lebonyolításra Magyarország 2017. évi 10 kilométeres utcai futóbajnoksága, amelyen egyúttal Híres László  mesteredző emléke előtt is tisztelgett a futók társadalma. Az időjárás kegyeibe fogadta a bajnokságot, amely a városban megrendezett IV. Futófesztivál kiemelkedő eseménye volt. Az indulókat kissé felhős, de kellemes, futásra ideális idő várta.

A helyi rendező a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület  és az ELTE SEK Sporttudományi Intézete volt. Az OB-n egyéniben, csapatban és váltóban hirdettek eredményt. A verseny az egyetem környezetében levő utcákon kijelölt 2,5 km-es körön zajlott, a helyezésekért 40 férfi, 23 nő és öt váltó szállt harcba. Az amatőrök részére többek között Félmaraton, 10 km, 4x 1 körös váltó szerepelt a programban. A diákolimpia III-VI. korosztályos résztvevők 2,5 km-t futhattak.

Az utcai OB versenyein kilenc szakosztály nyert aranyérmet. A megnyerhető 12-ből a legtöbbet, szám szerint hármat a DSC-SI  vihetett haza – két első helyet szereztek a VEDAC  atlétái. Az esemény fő számában, a 10 km-es versenyen Juhász Balázs  a felnőtt győzelem mellé az U23 bajnoki címet is begyűjtötte/10 km 30:31 perc - női elsőként, a tavalyi címét megvédő, szintén debreceni Kácser Zita állhatott fel a dobogó legfelső fokára/34:30 perc.

További dobogósok: Kovács Tamás 30:34 p – Koszár Zsolt 30:52 p. és Tóth Lili Anna 34:46 p/ junior 1. – Ferenc Katalin 35:50 p. A férfi junior bajnok Jacsev Sámuel/33:13 p – a női U23 első Weiler Virág lett/36:54 p. A felnőtt csapatbajnoki címet a VEDAC/Kovács Tamás, Bertalan Renátó, Barabás Gábor és a BEAC/Ohn Kinga, Bíróné dr.Molnár Valéria, Jánosi Lilla szerezte meg.

„- A hölgyek 5 perc előnnyel indultak – tájékoztatta a honlapot Kivés István versenyigazgató. -  Kácser Zita esélyesként rögtön élre állt és utcai egyéni csúccsal harmadik abszolút győzelmét szerezte Szombathelyen. A férfiak sokkal szorosabb küzdelemben döntötték el a bajnoki érmek sorsát. Több körön keresztül haladt együtt egy négy fős boly, ami a végén kettőre fogyatkozott és Kovács Tamás, Juhász Balázs párharccá változott, az utóbbi sikerével. Váltóban a lányoknál a Honvéd, a fiúknál a KARC nyert.

Az abszolút 1-3 helyezett férfi és nő pénzdíjban részesült, az edzők és a versenyzők pedig a verseny emblémájával ellátott, az Intersport által felajánlott versenytrikókat kaptak.

Futófesztiválunk részben a versenyzésről, a győzelemről szólt. Rendezőként jó érzés vendégül látni az ország legjobb futóatlétáit, edzőként pedig büszke vagyok a tanítványaim sikerére. Jelentős azonban az az üzenet, hogy Szombathelyen már negyedik alkalommal rendezhettük meg ezt a futóprogramot, amelyen rengeteg induló a futás öröméért vett részt. Ezúton köszönöm munkatársaimnak, szakmai partnereinknek az elhivatott munkát, támogatóinknak pedig a sokféle segítséget – mondta a sikeres rendezvény után a szakember. (forrás: rendezők)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.