A királynő szolgálatában

Beszélgetés az életműdíjas Lengyák Györggyel

Ünnepi külsőségek között, a Szent Márton napi Díjátadó Gálán vehette át Lengyák György, a MASZ utánpótlás referense, a Haladás VSE Atlétikai szakosztályának vezetőedzője a Szombathely Sportjáért Életműdíjat. A rangos elismerés alkalmából kérdezte a honlap a nagy tapasztalatú szakembert a kezdetekről, szakmai tevékenységéről, az atlétikáról.

- Hogyan kezdődött, hogyan alakult az edzői pálya?

- A szakmában zöldfülűként 1972. novemberében, 23 évesen lettem Nagykanizsán az Olajbányászban az Atlétika Sportiskola vezetője. Első jelentősebb edzői sikerem az 1978-as váltó OB-n bajnokságot nyert serdülő leány 4x100 m-es váltó volt. A csapat tagjaként Berczelly Judit futott a befutó posztján, akinek mozgására felfigyeltek a hozzáértők. Woth Klára két alkalommal meghívta az ifjúsági válogatott edzésére, ahol a futótechnikai képzésben többet tanultam a szövetség akkori utánpótlás vezetőjétől, mint a segédedzői és edzői tanfolyamon együttvéve.

A nyolcvanas évek elején 11 évesen került a csoportomba Kalamár Andrea, „Kacsa”. Ekkor kezdtem el tanulni a gátfutás oktatását is. Soha nem fogom elfelejteni mennyi segítséget kaptam ehhez Damjanovics Feri bácsitól és a Spiriev házaspártól. Az ő példájuk most is utat mutat, hogy a megszerzett tudást, tapasztalatot tovább kell adni a fejlődni akaró, vagy a fiatalabb edző kollégáknak.

- Következett Kőszeg…

- Azért költöztem 1988-ban Nagykanizsáról Kőszegre, mert a szombathelyi veteránok vezetője, Homonnay Feri javasolta: „ gyere a környékünkre és legyél a Haladás igazolt szenior versenyzője”. Idejöttem.

A kőszegi éveim is sok felejthetetlen tehetséggel párosultak. Közülük kiemelem Kasper Istvánt. Támogatói költségen jutott ki gátfutásban Jamaicába a Junior Világbajnokságra, ahol az elődöntőben szerepelt, 13. helyen végzett. Kaspi önmagával szemben a legigényesebb versenyzőm volt. Napjainkban a Magyar Futball Akadémián tanít. Három éve őt kérte fel a MLSZ, hogy dolgozza ki az erőnléti edzőképzés tematikáját. Nagyon büszke vagyok rá.

-  Az azt követő évek szép eredményekkel teltek a Szombathelyi Haladásnál.

- 2002-ben Friedmanszkiné Mohácsi Éva a Rajczy Imre Sportiskola Atlétika Szakágának vezetését azzal a feltétellel vállalta el, ha én is bejárok Kőszegről edzősködni. Szinte gondolkodás nélkül örömmel mondtam igent, közös munkánk eredményes új korszakot jelentett a vasi megyeszékhely atlétikai életében

Már ezelőtt Maincz Anita gyógytestnevelést is tanító nagynénje kért meg 2000-ben, hogy tanítsam meg kishúgának a homokba érkezést, mert úgy fejezi be a távolugrást, hogy tönkremegy a térde. A pici tornateremben, szőnyegeken szépen megtanulta. 2007-ig voltam önkéntes edzője Anitának, aki közben az Ifjúsági világbajnokságra is eljutott és az EYOF-on 7. helyezést ért el. Első felnőtt válogatott versenyzőm Járay Melinda a Haladás 800 m-es futója volt.

 Edzői tevékenységem eddigi legeredményesebb versenyzője a négyszázas Móricz Bálint, akinek már komoly a sikerlistája. Volt junior EB hatodik, kétszer állhatott rajthoz a felnőtt – tizenegyszer a korosztályos válogatottban. Négyszer nyert felnőtt OB-n, 27-szer a korosztályos bajnokságokon. Hatszoros diákolimpiai bajnok.

Jelenleg a Haladás VSE Atlétika szakosztály vezetőedzője vagyok és a Szombathelyi Sportiskolánál volt tanítványomnak, a szakágvezető Kamarás Ákosnak segítek a szakmai irányításban.

- Az elmúlt évtizedek helyi és országos szinten milyen tapasztalatokat hoztak?

- Szombathelyen az általános iskolákban tanító testnevelők zöme a helyi főiskolán diplomázott és úgy alakult, hogy gondolatkörükben nem elsődleges az atlétika. Az általános iskolák testnevelői nem dolgoznak edzőként atlétikában. Így csak a városi és megyei diákversenyeken tudunk beiskolázni a más sportágban nem foglakoztatott gyerekekből.

A vasi megyeszékhelyen, labdarúgásban három fiúkat beszippantó utánpótlás központ és még futsal klub is van. Néhány kosárlabdás testnevelő meg összegyűjti a magasabb fiúkat. A lányoknál két kézilabda klub a nagy elszippantó, a röplabdának és kosárlabdának már kevesebb jut.

A Kölyök Atlétika Programban dolgozó testnevelő féléves díjazását egy labdás testnevelő a hírek szerint akár havonta megkapja és ez orientálhatja a kiválasztást. Természetesen ez nem jó az atlétikának, de a labdás sportágaknak sem, mert a túl korai specializálódás miatt már általános iskolás korban „mindent meg tudnak csinálni a labdával”, csak futni meg ugrani nem tudnak.

Észrevehető, hogy a diákolimpia II. és IV. korcsoport versenyei között a „labdás” indulók bizonyos atlétikus képességei mennyit romlanak. A döntéshozóknak ezt észre kell venni, mert a csapatsportok eredményessége így hosszútávon lehet problémás.

A fenti tények miatt a szombathelyi atlétika a vidéki gyerekekről szól. A 2017. évi Atlétikai Magyar Bajnokságon három junior korú Haladás versenyző volt a 400 m-es döntőben. Kettő kőszegi egy meg jáki. Hét korosztályos válogatottunk volt, közülük egy szombathelyi.

- Szerencsére országos szinten vannak olyan testnevelők, edzők, akik szakmai elkötelezettségükből adódóan – nem egyszer szerényebb anyagi dotálásért is - az atlétikát választják és tanítványaikból csak összejött idén egy sikeres EYOF csapat, vagy például a serdülő válogatott viadalon a győztes magyar válogatott. A szövetségben elindult egy olyan programunk, amely alapvetően elősegíti, hogy a tehetségből felnőtt versenyző lehessen, ennek fontos összetevője pl. a MASZ sportegészségügyi programja.

- Az életműdíj is mutatja, hogy az évek nem múltak el visszhang nélkül…

- A Szent Márton Napi Díjátadó Gálán szeretettel gondoltam családomra, akik elviselik, hogy életem az atlétika, tanító mestereimre: Feri bácsira, Babira, Bojidárra, Klárira, a szövetségben dolgozókra, akik segítik a munkámat,

és nem utolsó sorban azokra a tanítványokra, akik közös munkánk eredményeként öregbítették a jó hírét az egyesületnek, a városnak és hazánknak. Jó néhány évig szeretném még a Jó Isten kegyelmével, türelemmel és szeretettel oktatni, alázattal szolgálni a „Sportok Királynőjét”. (ml/lgy)

 

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.