A korcsoportok élén a TSC-Geotech

Sport XXl, Észak-Dunántúl Régió, pályaverseny

Első ízben rendezett a Mosonmagyaróvári Atlétikai Club  régiós pályaversenyt, amely kellemes tavaszi időben, jól előkészített salakos pályán került lebonyolításra. Az U13-as korosztályban 10, míg az U11-es korosztályban 8 csapat mérte össze tudását.

A „kicsiknél” zökkenőmentesen lezajlott összecsapáson a TSC-Geotech „A”, Győr „Gepárdok”, Sopron „A”  volt a sorrend a dobogón.

Az U13-asoknál az örvendetesen sok gátfutó és az egyesületben rendelkezésre álló gátakból felállított három futópálya már a verseny elején összehozott egy 30 perces csúszást. Ezt leszámítva a sportszerű, magas szintű, jó hangulatú versenyen a TSC -Geotech „A” , Mosonmagyaróvári AC, Győr „Oroszlánok” sorrendben vették át az érmeket a csapatok az eredményhirdetéskor.

„- Ez volt az új régiós felosztás első versenye, így minden gyereknek és csapatvezetőknek alkalmazkodnia kellett az új környezethez is – fűzte Szitás László fenti összefoglalójához Farkas Roland régiós koordinátor. - A csapatlétszámokból is látszik, hogy jó kezdeményezés, hogy ismét be lehet kapcsolni a versenyekbe a Kölyökatlétika csoportokat is, mivel a régió megyéinek csökkentésével a létszám is változott. A következő versenyre már jelentős létszámnövekedésre számítok!”

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.