Négy hónap múlva már lobog az olimpiai láng Győrben

Megjelent az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál első Hírlevele

A közelgő nagyszabású utánpótlás rendezvénnyel  kapcsolatos információk között jelentős időpont május vége, ekkor érkezik meg az európai olimpiai láng, ezúttal Rómából, az Európai Olimpiai Bizottság központi városából. Az olasz főváros lánggyújtó ceremóniája után a péri repülőtérre érkezik a fáklya, majd kezdetét veszi a lángfutás.

Az olimpiai jelkép két hónap alatt bejárja Magyarországot, ellátogat nagyvárosainkba, a fontos történelmi és turisztikai helyszínekre, végül Győrbe érkezik, és megfordul a térség falvaiban is. A július 23-i ceremóniát látványos és izgalmas műsorral az ETO Parkban rendezik, amelynek az előkészületei, próbái már zajlanak. Az EYOF nem csak egy sportesemény, így a Dunakapu téren a magyar kultúra és a régió értékeit bemutató programokat is szerveznek, ahol hazai termékek, a lángfutásban résztvevő városok és a főváros is bemutatkozik.

Gőzerővel zajlik az új uszoda déli szomszédságában annak a komplexumnak a megépítése, amely magában foglal egy atlétika centrumot - nyolcsávos versenypályával és futófolyosóval -, teniszcentrumot kilenc pályával, egy tornacsarnokot, egy csarnokot a küzdősportok számára, illetve egy multifunkcionális sportcsarnokot, nyolc hektáros ingatlanon, 24 ezer beépített négyzetméteren. A sportkomplexum a győri EYOF fő versenyhelyszíne lesz, hiszen négy sportág versenyeit is itt rendezik meg.

Az új sportközpont ad majd helyet a tenisz, az atlétika, a torna és a judo küzdelmeinek. A Radnóti úti helyszín mindkét olimpiai faluhoz közel fekszik, kialakítása révén pedig igazi olimpiai hangulatot biztosít versenyzőnek és szurkolónak egyaránt. (forrás: EYOF hírlevél)

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.