Pénteken rajt a Világbajnokságon

„Mindenkinek a saját tudásához képest kell jól szerepelnie.”

Az olimpiai bronzérmes Márton Anitától várható a legjobb szereplés a pénteken kezdődő londoni atlétikai világbajnokságon, amelyen 16 tagú magyar csapat vesz részt, soraiban öt utánpótláskorú versenyzővel.

Spiriev Attila, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI-nek elmondta, nem helyezésekben akarja meghatározni a célokat, mindenkinek a saját tudásához képest kell jól szerepelnie."- Természetesen szeretnénk, ha Márton Anita érmet nyerne, s ha minél többen jutnának be a 16-ba, a 12-be, vagy a legjobb nyolcba" - mondta Spiriev Attila, jelezve, hogy 2003 óta nem volt példa ekkora létszámú csapatra, pedig akkor még kevésbé voltak szigorúak a kijutási feltételek.

Női súlylökésben Márton Anita 19,63 méteres eredményével a harmadik a nevezési listán, de idei teljesítményét tekintve is dobogóesélyes. A békéscsabai színekben versenyző dobó az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m - országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás EB-n (19,23 m - ocs), s negyedik a pekingi VB-n (19,48 m - ocs). Tavaly ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m - ocs) és a szabadtéri EB-n is (18,72 m), majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m - ocs), idén pedig újabb fedett EB-aranyat szerzett. Ezúttal a súlylökés mellett diszkoszvetésben is indul.

Márton Anita mellett a kalapácsvető Halász Bence  áll a legjobb helyen a ranglistán, 76,84 méterrel negyedik. A sportigazgató szerint azonban a junior világbajnoktól nem szabad azt várni, hogy már most, 19 évesen harcban legyen a legjobbakkal. A londoni olimpiai bajnok, s hónapok óta sérüléssel bajlódó Pars Krisztián  esetében pedig az a kérdés, mit "enged a teste".

 Az idén 110 m gáton két országos csúcsot is elért Baji Balázs  tizedik a nevezési listán, a 2004-es ötkarikás ezüstérmes Kővágó Zoltán  pedig a 12. - mindkettőjüknek van esélye a nyolcas döntőre.

"- A két hétpróbázónk, Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi felkészülése nem volt zökkenőmentes, de mindketten jó formában vannak, így a 12 közé kerülés reális" - fogalmazott Spiriev Attila, aki szerint a gyalogló Madarász Viktória  esetében sem elképzelhetetlen ilyen eredmény.

Hozzátette: a mostani vb-csapat tulajdonképpen 2020-as, 2024-es, sőt 2028-as projekt olimpiai szempontból, hiszen a fiatal tehetségek most bizonyítási lehetőséget kapnak, de esetükben már a vb-kvalifikáció is szép eredmény. (MTI)

Pénteken, az IAAF Atlétikai Világbajnokság első napján színeinkben Kővágó Zoltán  lép pályára. Olimpiai ezüstérmes atlétánk a diszkoszvetés selejtezőjében/szint 64,50 m  a második csoportba kapott besorolást.

A 205 ország 2038 benevezett atlétáját rajthoz szólító esemény folyamatosan követhető lesz  az iaaf.org honlapon, a Twitteren, a Facebookon, az Instagramon és Skype-on.  Televízíós élő közvetítésben az M4 Sport  és az Eurosport csatornák hozzák el otthonunkba a világ elkövetkező tíz napjának legnagyobb sporteseményét.  Időeltolódás: HUN -1h

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.