Száz nap múlva kezdődik az EYOF!

A győri városházával szemben álló Hugoo szobor visszaszámláló órája Nagypénteken egy egészen kerek számot mutat, hiszen április 14-től már csak száz nap van hátra a 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kezdetéig!

„- 2011-ben, amikor döntöttünk arról, hogy Győr megpályázza a 2017-es EYOF rendezését, még nagyon távolinak tűnt az esemény. Azóta lassan hat év telt el, és most itt állunk, alig száz nappal az esemény előtt, szinte rajtra készen. Ha visszagondolok az elmúlt hat esztendőre, rengeteg dolog történt városunkban. Olyan európai szintű létesítmények épültek, mint az Audi Aréna Győr, vagy az Aqua Sportközpont.

A Radnóti utcában egy minden igényt kielégítő, számos sportágat kiszolgáló olimpiai sportközpont épül, a Széchenyi István Egyetem pedig új kollégiummal gazdagodik, amely az egykori olajgyár helyén épülő 200 lakással alkotja majd az olimpiai falut. A létesítményeken kívül jelentős mértékben fejlődött az infrastruktúránk, új közlekedési kapcsolatok, új utak épültek és számos felújítás is történt” – fogalmazott Borkai Zsolt Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Hangsúlyozta, hogy a beruházásokat a Magyar Állam több mint húszmilliárd forinttal támogatta, és a győri önkormányzat is hasonló módon, többmilliárdos forrást biztosított mindehhez. A város polgármestere elmondta: a fejlesztéseken túl az EYOF-ra való felkészülés hatalmas összefogást igényelt és hozott is, sportolók, szakemberek, győri, magyarországi, külföldi önkéntesek ezrei, kulturális intézmények, szponzorációt vállaló vállalkozások állnak készen arra, hogy közösen fogadjuk városunkban Európát.

 Az összefogást jól mutatja, hogy hazánk első olimpiai multisport-eseményét tíz neves sportoló, köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokok népszerűsítik, ahogy tíz fiatal is, akik a jelen példaképei mellett a jövő bajnokai lehetnek. A közelmúltban nem csak őket, de az EYOF legjobbjainak járó érmeket is bemutattuk.

Jelenleg gőzerővel készülünk az április végén sorra kerülő Chefs the Mission Seminar-ra, amelyre mind az ötven ország csapatvezetője meghívást kapott. Ide várjuk például a holland csapat vezetőjét, az úszólegenda Pieter van den Hoogenbandot  is, hogy a nemzeti együttesek képviselőivel beszéljünk át minden, az EYOF-ot érintő kérdést.

Május végén Rómában lánggyújtó ceremónián lobban fel az Európai Olimpiai Láng, hogy aztán Győrbe érkezzen, és elinduljon az országos lángfutásra. Mindeközben tesztversenyek zajlanak, finomhangolások történnek, ezer és ezer feladatot oldanak meg a szervezők, hogy aztán július 23-án egy látványos megnyitó ünnepséggel kezdetét vegye valami rendkívüli, valami megismételhetetlen” – fejtette ki Borkai Zsolt, aki azzal zárta: Addig már csak száz nap van hátra, mi készülünk tovább, készüljenek Önök is!” (szervezők)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.