A Szuper Liga döntő volt a téma

Gyulai Miklós az M4 Sportreggeli műsorában/ VIDEÓK

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a stúdióban többek között elmondta, a hátország megteremtése is a célja a Szuper Liga Döntőnek, amelyet a hétvégén rendeztek meg a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban.

A szombati versenynapon a londoni világbajnokságon bronzérmes, a tajpeji Universiadén aranyérmes Baji Balázs  kiváló idővel nyert férfi 110 méter gáton, míg vasárnap az olimpiai bronzérmes, VB- és EB ezüstérmes Márton Anita  súlylökésben és diszkoszvetésben is diadalmaskodott, Madarász Viktória  csúcsot javított 10 000 méteres gyaloglásban.

A Gyulai István Memorial és az országos bajnokság után a harmadik legfontosabb magyarországi verseny a Szuper Liga Döntő, amelyen mind a 38 számban a legjobb nyolc atléta áll rajthoz. A versenyben minden helyezett alap pénzdíjban részesül, amelyhez - az elért eredmény függvényében -bónuszdíjazás is társul. Az első helyezettek alapból 110 ezer forintot kapnak, a maximálisan elérhető bónusz pedig további 140 ezer forint.

Gyulai Miklós, a hazai szövetség elnöke az M4 Sportreggeliben elmondta, a viadal része annak a stratégiának és sportszakmai rendszernek, amely a londoni olimpia után indult el, és amelynek már ennyi idő után is látszanak az eredményei.

„- A cél az, hogy a Szuper Liga és az új versenyrendszer olyan presztízst építsen ki Magyarországon, hogy a magyar atléták szívesen jöjjenek, és olyan mezőnyöket hozzon össze, amely segíti és generálja a magyar atlétika fejlődését. Ebből lesznek Baji Balázsok, Márton Aniták és Halász Bencék. A hátországot kell még izmosítani, mert ez fogja hozni azokat a második-harmadik-negyedik-ötödik-hatodik helyezett versenyzőket, akiknek jó eredményekkel kell rendelkezniük, hogy egyáltalán dobogóra állhassanak.”

A Szuper Liga Döntő a szezont is meghosszabbítja, amire az elnök szerint azért volt szükség, mert korábban, aki egy-egy magyar bajnokság után nem kvalifikálta magát az aktuális világversenyre, az befejezte az idényt.

„- Így augusztusban már nem nagyon volt  aktív versenyző. Ez nem jó, egy szezon most már eltart szeptember közepéig - végéig. Az sem mindegy, hogy milyen szintről kezdi egy atléta a következő alapozást.” Gyulai Miklós úgy véli, Baji Balázs is azért tudott mostanában ilyen eredményeket elérni, mert az elmúlt években folyamatosan tudott készülni és folyamatosan javított az egyéni csúcsán. „- Mindig tolta ki a versenyszezont, és a szeptemberi - októberi alapozómunkát nem 14 másodpercről kezdte, hanem 13,30-ról.”

„- Nagyon jó, hogy az atlétikának ilyen arcai és versenyzői vannak” – utalt az elnök Baji Balázsra és Márton Anitára, akik mögött folyamatosan fejlődik az utánpótlás.

„- Eszes Dani, aki tavaly ifi Európa bajnok lett, kiposztolta a közösségi oldalakra, hogy fantasztikus érzés volt a példakép mögött másodiknak lenni. De kiemelném a férfi rúdugrást is, ahol az első hat-hét helyezett 1999 és 2001 között született, ráadásul a győztes új egyéni csúcsot ugrott, már öt méter fölött van. Ne felejtsük el, hogy az 5,80 abból lesz, hogy először ugrunk öt métert, aztán 5,20-at, aztán fejlődünk és megyünk feljebb.” (forrás: m4sport.hu)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.