Aranyérem a zárónapon!

Befejeződtek az U18 EB küzdelmei gGőrben

Huller Dániel  felemelő győzelme Gyulai Miklóst, a szövetség elnökét is a magasba emelte, akkorát ugrott, amikor meglátta a 400 méteres gátfutás befutóját, lassítva - olvasható az utanpotlassport.hu helyszíni beszámolójában. -  Így aztán a győri U18-as Európa-bajnokság utolsó napja három ezüst után bearanyozta számunkra a viadalt.

Megint a futball-vb egyik jelenete jutott eszünkbe az U18-as atlétikai EB-n, Győrben – így van ez mostanában valamiért. Edinson Cavani, Uruguay csatára ugrott akkorát (gól)örömében a portugálok elleni második találata után, amekkorát most Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, amikor meglátta, hogy a 400 gátas Huller Dániel elsőként fut át a célvonalon.

Ő sem tudott először biztos véleményt mondani, mert élőben ezt a parányi különbséget nem érzékelhette senki, csak nagyon-nagyon bízhatott benne, hogy azt történt, amit a szíve mélyén remélt, mert Dani – ez a végtelenül szeretetre méltó dunakeszi srác – és a francia Martin Fraysse  között szabad szemmel nem lehetett látni a különbséget.

Legfeljebb érezni lehetett, hogy ki nyert. Dani mindjárt érezte is, hogy nála senki nem volt most jobb és magyar zászlóba öltözve ölelkezett a közönséggel. Ekkor ismételték meg a kivetítőn a befutót, és ekkor láttuk a médiatribün előtt álló (ugró) Gyulai Miklóssal együtt, hogy Huller Dániel Európa-bajnok lett! Az utolsó nap tehát három magyar ezüst után meghozta az első aranyérmünket.

És egy kicsit sem ront az örömünkön, hogy a francia fiú nyakába is aranyat akasztottak, holtversenyben értek el 50.63-at, és úgy volt igazságos, hogy két bajnokot avassanak. Ennél az időnél soha senki nem futott jobbat az ifjúsági EB-n még, és természetesen újabb hatalmas magyar csúcs  született a 84 cm-es gátmagasságon, de hát ez Huller Dani elmúlt hetei, napjai alapján természetes.

A magyar győztes az interjúzónában szokásához híven nemcsak szerény volt, hanem nagyon készséges, még akkor is, amikor bevallása szerint a hányingerével küzdött – ami négyszáz méter után természetes. „- Rengeteg minden eszembe jutott, amikor átmentem a célvonalon… Odarohantam az edzőmhöz és családtagokhoz, barátokhoz… A közönség nagyon nagy erőt adott a célegyenesben ahhoz, hogy győzni tudjak… Az csak a hab a tortán, hogy ezzel az ifjúsági olimpiára is kijutottam.”

Daninak ehhez a legjobb három közé kellett kerülnie, vagyis rendkívüli feladat elé állította őt a kvótarendszer, szemben a legtöbb számmal.

Ilyen volt többek között a fiúk rúdugrása, ahol Mihály Ádám  gyakorlatilag azzal kvalifikálta magát Buenos Airesbe, hogy bekerült a tizenkettes döntőbe. Ott azért nem volt baj, hogy lett érvényes magassága.

Áts Viktóriának  hármasban eggyel nehezebb feladata volt, neki a tizenkettes döntőből még be kellett ugrania magát a nyolcas fináléba is, de ez is összejött.

Bacsa Fanninak végig kellett futnia a 100 gát döntőjét a kvótához, itt is a nyolcas döntőbe kerülés volt a legfontosabb feladat. A kvóta is meglett. Leány váltónk a hatodik,fiú váltónk a hetedik helyen ért célba a Arday Attila / utanpotlassport.hu

 

Csatolt dokumentumok: 

Huller Dániel U18 EB aranyérmes

Dátum: 
2018. július 8.
Szerző: 
Balássy László/ olimpia.hu
Linkelt videó (Youtube, Vimeo)
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2018 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.