Két rangos bajnokságon a legjobb nyolc között

Krizsán Xénia a 2018-as év eredményeiről

Az MTK Budapest többpróbázója, Krizsán Xénia  nyáron a hetedik helyen zárt a szabadtéri Európa-bajnokságon, télen pedig a fedettpályás világbajnokságon lett hatodik, ami remek rajtja volt a szezonnak.

„– Rettentően fontos volt, hogy jól kezdjem az évet, hiszen világbajnokságról beszélünk. Ez volt életem második nagyobb fedettpályás versenye, és az első világversenye. Ugyan a felkészülésemet több sérülés hátráltatta, elégedett lehettem az ötpróbában elért hatodik helyemmel. Örültem, hogy egyáltalán befértem a mezőnybe, hiszen mindössze tizenketten indulhattunk” – kezdte értékelését a 25 éves atléta, aki a birminghami megmérettetésen előrébb is végezhetett volna, azonban a 800 méter nem a tervek szerint sikerült, de ebből is lehetett tanulni.

„– Ha legközelebb ekkora lökdösődés van fedettpályán, már tudni fogom, mi a teendő. Már a futam előtt ki kell gondolnom a taktikát, ki mögé kell beállni, így könnyebb lesz jobb eredményt elérni.”  A leghosszabb futószám a nyár legfontosabb versenyén – az Európa-bajnokságon – már remekül sikerült: Krizsán Xénia érte el a legjobb időt a távon, ezzel a hetedik helyen végzett hétpróbában  

„-Az első nagyobb megmérettetés volt, és az elvégzett edzésmunkához képest elégedett lehetek. Nagy önbizalommal indultam neki az EB-nek, és a hét számból csupán a gerelyhajítást rontottam el. A 6300 pontos teljesítményt már stabilan hozni tudom versenyről-versenyre, és várom, hogy egyszer kijöjjön belőlem az extra teljesítmény.”  Ehhez persze az elvégzett munka mellett arra is szükség van, hogy végre sérülésmentes legyen a felkészülési időszak.

„– Tavaly hét egyéni csúcsot értem el, idén pedig egyet sem, ami talán a sérüléseknek is betudható. Elsősorban arra kell a jövőben összpontosítani, hogy az ilyen egészségügyi gondokat elkerüljem, ebből kifolyólag máshogy fog kinézni a felkészülés: sokkal nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a regenerálódásra. A jégkamra, a masszázsok, a fürdőzés és a gyógytorna jobban az előtérbe kerülnek majd.”

Ugyan egyéni csúcs nem született 2018-ban, Krizsán Xénia megbízhatóan olyan teljesítményt nyújtott, amivel a világ legjobb többpróbázói között volt.  „– A 800 méterem stabilizálódott az évben, de ez a szám azon is múlik, milyen állapotban vagyok mentálisan az adott nap. Gerelyhajításban 50-51 méterre vagyok képes, de természetesen itt is van előrébb, azonban a téli felkészülési időszakban erre kevesebbet koncentrálunk, mivel fedettpályán ez a szám nincsen. A legtöbbet 200-on kell javulnom: fontos, hogy nem pörgősen kell futnom, mert ahhoz nem vagyok elég gyors, inkább a lépéshosszra és az erőre kell figyelnem, ami jobb eredményhez vezethet. Úgy érzem, ha icipicit előre tudok lépni, és megtörik a lélektani határ, akkor jövőre folyamatosan jönni fognak az egyéni csúcsok.”

A hétpróbázók helyzete különleges az atlétikán belül, hiszen évente nincs sok alkalom szerepelni összetettben, így ezek a megmérettetések különös jelentőséggel bírnak.  „– Nem éreztem eddig nyomást amiatt, hogy kevés verseny van. A hétpróba mindig kiemelt esemény számomra, mert tudom, kétszer, maximum háromszor van lehetőségem végig csinálni. Természetesen ezeket az alkalmakat várom a legjobban, de az egyéni versenyek is jól szolgálják a felkészülésemet”.

Krizsán Xénia azt is elmondta, miért a hétpróbát, és miért nem az egyéni számok egyikét választotta, amikor elkezdett atletizálni.  „– Mint ahogy mindenki más, én is minden számmal megismerkedtem. Általános iskolában a diákolimpiákon egyéni számokban és többpróbában is indultam. Nyolcadikos koromban utóbbin sikerült országos bajnoki címet szereznem, annak ellenére, hogy heti egy-két alkalmat edzettem csak, és nálam jóval profibb lányokat sikerült legyőznöm. Ez hatalmas lökés adott nekem, ezért maradtam a többpróbánál.”

Jövőre hasonló lesz a program, mint idén: télen fedettpályás Európa-bajnokság, nyáron pedig szabadtéri világbajnokság vár a többpróbázókra.  „– Minden esztendő fontos, és ez a jövő évvel sincsen másképp. 2019-ben is két kiemelt verseny lesz, de a lényeg az, hogy sérülésmentes legyen a felkészülésem, és akkor bármire képes lehetek. Ismét szeretnék a hétpróbázók elitjébe kerülni, és a hét minden edzésén arra fogok gondolni, hogy ez sikerüljön.” (forrás: mtk.hu)

 

Krizsán Xénia a fedett VB-ról, a nyárról

Dátum: 
2018. március 20.
Szerző: 
DIGI TV Reggeli Start
Linkelt videó (Youtube, Vimeo)
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2018 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.